Keresztény vagy nyugati kultúra
Európa kultúrája az ókorban fonódott össze a kereszténységgel, és a középkorban az európai civilizációt teljesen dominálta. Az újkorban a kereszténység mint vallás megosztottá, befolyása a civilizációra, kultúrára kevésbé meghatározóvá vált, de még mindig számottevőnek mondható.Az emberek szokásaira és motivációira gyakorolt hatása azonban erejének csökkenésével egyre kevésbé meghatározó jellegű, az elmúlt évszázad végére pedig más ideológiákhoz képest is gyakorlatilag háttérbe szorult.
Történelmi léptékben államszerkezetünket, szokásainkat, gondolkodásmódunkat, környezetünket, létünk mélyrétegeit máig átjárja a kereszténység befolyása, ami azonban nem jelenti azt, hogy egyeduralkodó módon meghatározó maradt. Az európai kultúra lényegében közösségeinek, tevékenységének, történelmének folyamatosan módosuló terméke, amelynek számtalan összetevője van, a hitéletben megnyilvánuló keresztény múlt ezeknek csupán egy részét jelenti. Mára a földrajzi határokat is kinőtte, és a legismertebb szóhasználattal nyugati civilizációként határozható meg. A felgyorsult változások hatására hegemóniáját vesztett keresztény vallás már csak a más vallásoktól való megkülönböztetésre használható, az európai - nyugati kultúra megnevezésére már nem alkalmas.
Vallásukat tekintve a történelem során kialakult civilizációk többnyire egységesnek bizonyultak, hiszen a vallás az uralkodó rétegek irányítása vagy legalább befolyása alatt állt (eltekintve a rövid ideig tartó átmeneti időszakoktól). A civilizációkat a kultúra egységessége is jellemzi, amelyek alól kivételt csak a hódító birodalmak által leigázott népek jelentettek. A kultúra és a vallás fejlődése és összekapcsolódása hosszú időn keresztül a nyelv révén, természetes eszközökkel valósult meg, azonban a vallások terjedése ezen túlmutató módon, gyakran erőszakos módszereket vett igénybe. Így alakultak ki a nagy világvallások, amelyek a helyi kultúrákra is hatottak. A birodalmi nyelvek célszerűségi okok miatt, kevésbé hatékonyan terjedtek, és a birodalmak széthullása után az eredeti nyelvek többnyire visszanyerték jelentőségüket, kiinduló pontját képezve a nemzetállamok kialakulásának. Az emberiség mai tagozódását az országhatárok és a beszélt nyelvek szoros kapcsolata jellemzi, amelyet az erőszakos birodalmi behatások részben módosítottak. A vallás ezzel szemben határokon átnyúló, az egykori birodalmi szerkezetet jobban követő területekhez kapcsolódó eloszlást mutat, ezért a nemzeti hovatartozás és a beszélt nyelv jóval erősebb kötődést és kötelezettséget jelent, mint a valaha erőszakosan terjesztett vallás. A meghatározó érzelmi és morális alapokat tehát a nyelvhez kötődő nemzeti hovatartozás jelenti, a vallások vonzóerejénél jóval erősebb kapcsokat teremtve. Mindezt nagymértékben erősíti a vallás évszázadok óta tapasztalható hanyatló fontossága.
Az európai civilizáció a történelem egyik leghosszabb töretlen fejlődésének hordozója, amely a technikai és társadalmi fejlődés terén messze a legnagyobb előrehaladásra volt képes, a világ mai arculatának kialakításához a legnagyobb mértékben járult hozzá. Ennek egyik oka az a társadalom-fejlődés, amely a soknyelvű, szabadságra törekvő nemzeteket létrehozta, a másik ok pedig az az egyéni kezdeményező - vállalkozó szellem, amely a vallási kötöttségek lazulása révén kapott erőre és adott támogatást a világ megismeréséhez. A világ azon régióiban, ahol egyetlen nagy birodalom alakult ki, a belső hierarchia vagy a vallás szigorú tilalmai nehezen áttörhető akadályt jelentettek az egyedi gondolkodás és törekvések sokféleségének kibontakozása előtt, amely nélkülözhetetlen a tudomány és a technika szabad fejlődéséhez éppúgy, mint az evilági boldogulás igényének kialakulásához.
Hogyan őrizhetjük meg kereszténységünket? A kérdés többféle alakban megjelenik a nyugati, és ezen belül az európai civilizáció jövőjével kapcsolatban. A vallásos, hívő emberek számára a kereszténység fentmaradása elsőbbséget élvez a kultúra megőrzésében, de a kevésbé vallásosak és a nem hívők között is riasztó gondolat egy, a kereszténységtől erősen különböző vallásra alapozó kultúra esetleges térnyerése. Különösen igaz ez a történelmi gyökereinkkel és mentalitásunkkal döntően szewmbenálló iszlám esetén, ezért a ma valóságos fenyegetésnek bizonyult migráció hatása elleni fellépés kulcskérdése a vallásosak számára Európa keresztény voltának megőrzése. Ugyanakkor a vallási hagyományok ápolása már a fékevesztett migráció beindulása előtt távolabb került a vallásosságtól azzal, hogy életmódunk és szokásaink részévé, ezáltal az időben kevésbé állandó tényezővé vált. A feladat és a tét tehát nem a kereszténység mára már nem létező befolyásának, a vallásos hit dominanciájának megmaradása, hanem legbelső lényünk, kultúrális szokásaink, hagyományaink, életmódunk és gondolkodásmódunk megőrzése. Ennek figyelmen kívül hagyása azzal jár, hogy a miénktől gyökeresen különböző, azzal ellentétes értékeket hordozó és mentalitást megkövetelő, erőszakra alapuló, a nyugati civilizáció számára elfogadhatatlan társadalmi morál nem csak történelmi értékeinket és eredményeinket semmisíti meg, de fizikai pusztulást is hozhat mindannyiunk számára.
Milyen lenne Európa kereszténység nélkül? A kérdés arra utal, hogy a vallásos érzelmű emberek összekötik Európa létét a kereszténységgel, mint meghatározó vallással, miközben annak dominanciája már több évszázados hanyatlásának utolsó fázisában van. A vallás hatalma az emberek gondolkodásmódjának fejlődésétől, hitük erősségétől vagy gyengülésétől függ, amit külső hatalommal nem lehet fenntartani. Ha az iszlám esetleg uralkodóvá válna, a kereszténység eszménye - a történelmi gyakorlat tanulsága szerint - legalább szórványaiban akkor is fennmaradna, azonban a nyugati - európai gondolkodásmód, eszmények, értékek dominanciája az ellentmondást nem tűrő iszlám morál és mentalitás miatt nehezen helyrehozható károkat szenvedne. Az Európát fenyegető veszélyt nem a kereszténységet meghaladó természetes európai fejlődés jelenti, sokkal inkább a kereszténységgel együtt az európai kultúrát erőszakos megsemmisítéssel fenyegető külső erők. Ezek felismerése minden európainak alapvető érdeke, rendelkezzen az régi vagy újabb eredetű gyökerekkel, ha a történelmi folytonosság révén fejlődő gondolkodást és értékeket alapvetőnek tartja.
|