Szubjektum és kettős mérce
A felmerülő kérdésekre adott válaszaink tükrözik belső énünket, a mindenkire egyedi módon jellemző énképet, a szubjektumot. Megnyilatkozásaink, véleményünk szubjektív természetűek, mert másoktól eltérően látjuk magunkat, érdekeinket, jogainkat, környezetünket és általában a világ jelenségeit, és mert ez a látásmód - a világról kialakított belső modellünk - egyedi, bennünk alakult ki. Funkciója az egyén önfenntartásának, túlélésének biztosítása, tehát nem lehet pártatlan, ezért velünk született alaptulajdonságunk a részrehajlás. Az én-központúság a történelem alakításának döntő tényezője, de a megismerés lépéseiben is tükröződik, abban a folyamatban, amelynek során az embernek a világegyetemben elfoglalt központi helye fokozatosan meghaladottá vált.
A társadalmi lét során jelent meg az az igény, amely a szubjektum kontrollját követeli meg az emberektől. Miután azonban a szubjektum az ember elválaszthatatlan része, a közösségi léthez szükséges tolerancia és egyéni motivációink között egyensúlynak kell lennie, amelynek mértéke és módja döntően meghatározza az egyén és a közösség harmóniáját és a sikerességét. Írott és íratlan szabályok látszólag kusza szövevénye adja azt a hátteret, ami mindennapi életünket behálózva meghatározza cselekedeteinket, és visszahat személyiségünkre is.
A szubjektum igényeinek és a tolerancia kívánt szintjének össszehangolása hozta létre a jogrendszert, amely felé alapvető elvárásként jelentkezik az egyenlő elbírálás alkalmazása. A jogrendszer azonban nem szilárd, maga is a társadalom mindenkori állapotát tükrözi, azzal együtt változik, a tőle remélt pártatlanság ellenére vannak preferenciái és kedvezményezettei. Mindenhatónak sem tekinthető, mert az élet számtalan jelenségére, helyzetére nem képes és nem is hivatott megoldásokat adni. Marad tehát bőven olyan tér, amelyben az ellentétek rendezése a szubjektumra vár. Ilyen, a jog által fel nem vállalt terület a politika, ami azonban mindennapi életünket súlyosan befolyásolja, gondolatainkat jelentős mértékben foglalkoztatja, következményei mindannyiunkra meghatározóak. A helyzetet bonyolítja, hogy a politikát vezérlő ideológiák a hatalom működése közben a jogrendszerre is hatással vannak, további egyensúly-problémákat előidézve a szubjektum kontrolljában.
A kettős mérce jellemzően a politika és a jog alkalmazása, értelmezése területén bukkan fel, de általános gondolkodásunkban és mindennapjainkban is jelen van, köszönhetően szubjektív alaptermészetünknek. A részrehajlás-mentes mentalitás iránti elvárás nem teljesülhet anélkül, hogy a másik személyét kölcsönösen a miénkkel azonos értékűnek fogadnánk el. Ennek hiányában - ha nincs nyomós okunk feltételezni annak szándékosságát - a kettős mércét természetes jelenségnek kell tekintenünk, és - ha nincs nyomós okunk feltételezni annak szándékosságát - valamelyik, vagy mindkét oldal nem megfelelő önkontrolljával megmagyarázhatjuk. Annak eldöntése, hogy melyik fél részéről áll fenn ez a hiányosság, szinte lehetetlen, és párbeszéddel a legritkább esetben lehetséges, az erre tett - legtöbbször egyoldalú - kísérletek kudarcra vannak ítélve.
Döntéseink egyéni érdek- és értékpreferenciákra épülnek, helyességüket is a szubjektum ítéli meg, ezért saját döntéseinkben ritkán találunk hibát. A vitával el nem dönthető kérdések felmerülése viszont nem jelenti azt, hogy a szembenállók egyikének sincs igaza. Ez olyan megállapítás, amelynek pozitív kicsengésére mindenki jogot formál. Ha viszont a létező érvrendszerek között valóban dönteni szeretnénk, akkor azok gyökereinek, körülményeinek és tartalmának megismerése nem mellőzhető, mert csak így vethetjük össze egy befolyástól mentesnek remélt követelmény-rendszerrel, és a döntéshez nem csak az érveket, hanem az indokoltságot, a megvalósíthatóságot és a következményeket is mérlegelni kell.
A kimenetel személyes preferenciáinkon és logikai képességeinken kívül a rendelkezésre álló információktól is függ, ezért a döntés megfelelősége nem garantálható, de a befektetett munka közelebb visz a helyes értelmezéshez, amire a környezet és az ideológiák által erősen befolyásolt szubjektum nem képes. Ha a bennünk már létező preferenciákkal, előítéletekkel hasonlóan járunk el (rendszeresen próbára tesszük őket), azzal is közelebb juthatunk egy olyan felfogáshoz, amelynek kialakítása és birtoklása sokkal inkább a sajátunk, mint a készen kapott eszmék. Az ilyen tájékozódás egyúttal azt is elősegíti, hogy a kettős mérce meglétét felismerjük, és fordítva, annak felismerése a kérdéses érvrendszer értékelését is könnyebbé teszi.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó