Az élet és az értelem kialakulása 

A csillagok keletkezésének "melléktermékeként" általában bolygók is létrejönnek, amelyek kezdetben teljesen alkalmatlanok az élet hordozására. A Föld esetében annak lehűlése után az élet kialakulásának feltételrendszere hamar összeállt (ennek kritikus tényezője a folyékony víz jelenléte volt). Az élet építőkövei részben csillagközi anyagból, részben a Földön zajló és egyre bonyolultabbá váló kémiai reakciók termékeiből származnak. Ezek keletkezése a reakciókhoz szükséges nyersanyagok véletlenszerű találkozásától függött, és mai ismereteink szerint - legalábbis földtörténeti léptékben - rövid idő alatt minőségi változáshoz vezetett. Az anyag szerveződése élet nélkül kaotikusan zajlott, ennek egy pontján azonban az élet megjelenése egy új, mereven szabályzott, kötött rendszert hozott létre azáltal, hogy az élő szervezetek képesek voltak saját anyagstruktúráik előállítására. Önmagukhoz tökéletesen hasonló szervezeteket hoztak létre, ezzel függetlenedtek a környezetben lezajló kaotikus folyamatoktól. Megkezdődött a természet élet általi átalakítása.

Az élet kialakulásának előfeltétele a véletlenek révén formálódó környezetben egy önfenntartó anyagszervezettségi szint létrejötte, amely képes a szervezett anyagból álló formációknak életfunkciókat biztosítani. Az így kialakult lény az adott környezetben változatlanul fenn tud maradni, azonban bármilyen váratlan ok miatti pusztulása esetén az életnek újra és újra létre kellene jönnie ahhoz, hogy ne tűnjön el véglegesen. Ahhoz, hogy folyamatossá válhasson, az élő szervezetnek rendelkeznie kell a szaporodás képességével is, ami a kialakult életforma túlélését biztosítja. A fennmaradás biztosítéka tehát a hibátlan reprodukció ismétlődő végrehajtása, a szaporodás, ami egy változatlan, kellően nagy környezetben a tartós létezés feltételeinek is megfelel.

A környezet viszont nem állandó, hanem külső és belső hatások miatt folyamatos változásban van. Az élet megjelenése és elszaporodása önmagában is visszahat a környezetre, és idő kérdése csupán, hogy az így előidézett változások mikor válnak kritikussá. Ellensúlyozásukhoz az életet hordozó szervezeteknek szüksége van az alkalmazkodás képességére, amit viszont egy mindig tökéletesen végbemenő reprodukció nem tesz lehetővé. Éppen a másolás időnkénti hibái, mutációi adják a változás esélyét, ezt azonban még mindig a véletlen irányítja. Ez az egyetlen mechanizmus, amely lehetővé teszi olyan formák kialakulását, amelyek a megváltozott környezethez jobban tudnak alkalmazkodni, még akkor is, ha ez óhatatlanul együttjár a kevésbé életképes szervezetek jóval nagyobb valószínűségű létrejöttével.

Ha a változások gyakorisága túlságosan nagy, akkor annak a veszélye fenyeget, hogy a szaporodás során az életképtelen utódok kerülnek túlsúlyba, ezzel az élet előbb-utóbb kipusztul. Ha a reprodukció során az élő szervezetben bekövetkezett véletlen módosulások nem szükségtelenül gyakran, de nem is túlságosan ritkán alakulnak ki, akkor a környezet állandósága esetén többnyire a változatlan egyedek, annak változása esetén pedig az éppen megfelelő irányban módosult egyedek tehetik lehetővé a faj további fennmaradását. A reprodukció során bekövetkező, különböző sikeres mutációk új, életképes fajok elkülönüléséhez, kialakulásához vezetnek, amelyek egy része az újabb próbatételek során tovább fejlődik, mások pedig kihalnak. 

A környezetben hosszú idő alatt kialakuló, jelentős változások mellett kisebb léptékű, de sűrűn jelentkező eltérések is vannak. A dinamikus környezet pillanatszerű, helyi módosulásaihoz történő alkalmazkodás nem csak az élőlény túlélési képességeit fokozza, de a források beszűkülése, az egyedszám megnövekedése miatt törvényszerűen bekövetkező versenyhelyzetben is jelentős előnyekkel jár. Az alkalmazkodás e formája a gyors környezetváltozások érzékelésének és az általuk kiváltott válaszok végrehajtásának képességén alapul, amihez érzékelő és reagáló szervekre és együttműküdésüket biztosító eszközökre, idegpályákra van szükség. Ezek kialakulásának esélyét szintén a szervezet reprodukciója során bekövetkező mutáció képessége adja. Az egyre bonyolultabbá váló reprodukciós mechanizmus jóvoltából, a szaporodás számtalan lépcsőjén keresztül az érzékelő és reagáló szervek működése egyre hatékonyabb lesz, ami nemcsak a környezet rövid távú változásaihoz való alkalmazkodás feltétele, hanem a szervezet képességeinek kiterjesztésével jóval szélesebb életteret eredményez.

Az egyre bonyolódó szervezetek számára a környezet összefüggéseinek felismerése és a hozzájuk történő alkalmazkodás azáltal válik elérhetővé, hogy a korábban létrejött érzékelő és beavatkozó szervek működése vezérlő-irányító szervvel egészül ki, amely a bonyolultabbá váló szervezet működésének összehangolását is képes magasabb szinten elvégezni. Az egyre összetettebb tevékenységet végző irányító szerv fejlődése során lassan körvonalazódik benne egy modell, ami a környezetről alkot sajátos képet az élőlény számára, ezzel létrejönnek a gondolkodás alapjait képező folyamatok. Az élőlény környezeti modelljében szereplő elemek közötti összefüggések a gondolkodás alapelemei, amely képességgel az állatvilág jelentős része rendelkezik.

Az élőlények további fejlődése során, a gondolkodás magasabb szintjén az élőlény külvilágról alkotott modelljében, a környezettől elkülönítve saját magáról is kialakul egy kép, létrehozva ezzel az öntudatot, ami az emberen kívül az állatvilág néhány további fajára is jellemző (meglepő módon nem kizárólag az agymérettel arányosan növekvő mértékben). A túlélést szolgáló, hierarchikus szerkezetű, énközpontú tudat további fejlődése egy idő után eljut arra a szintre, amikor az élőlények saját életkörülményeik javítása érdekében képessé válnak környezetük céltudatos átalakítására. A folyamatot a képzelet és az absztrakció kialakulása kíséri, amelyek a tervező gondolkodás elemei.

Az ilyen alkalmazkodás sikeressége az evolúciót az agyfejlődés felgyorsulásának irányába tereli, miközben a természetes változások sebességéhez képest a természetátalakító tevékenység sebessége is felgyorsul. A változásokat csupán passzívan elviselni képes egyéb szervezetek számára a követhetetlenül gyors folyamatok kritikussá válnak, és ezzel egyidejűleg a környezetét átalakító, de továbbra is abban élő lénynek is fenyegetést jelentenek. A tudatos gondolkodás azonban lehetővé teszi a veszélyhelyzetek összetettebb felismerését és a változások fenntartható irányba tereléséhez, a tudatos alkalmazkodáshoz szükséges eszközök, módszerek kialakítását. 

A fejlődés során a környezetben bekövetkező, a mindenkori életformákat veszélyeztető változások - akár lassan halmozódnak fel, akár gyorsan, kataklizma-szerűen következnek be - az élőlényeknek hatalmas próbatételt jelentenek. Az evolúció alkalmazkodási mechanizmusaival sikeresen élő fajok a túlélés lehetőségét szerzik meg, mások elbuknak a jövőért folytatott küzdelemben, így a túlélő fajok mindegyike egy életre-halálra menő verseny győztese. A kevésbé komplex gondolkodással rendelkező fajok esetén a genetikai kód ösztön formájában hordozza az egyén túlélés iránti késztetését, míg az ember esetén a tudat legmélyén is létrejött egy, a túlélés érdekében nagyon magas elsőbbséget biztosító mechanizmus, ami az ösztönt a tudat eszközeivel erősíti meg. A társadalomban élő ember számára a tudatosult túlélési vágy az őt magába foglaló közösségre is kiterjed, ami a különböző társadalmak közötti konfliktusok egyik alaptényezője.

Ma, amikor a világ felgyorsult megismerésének során és következtében a korábban fel nem ismert, de mindig is jelenlévő globális és kozmikus léptékű veszélyek is sorra tudatosulnak, az embernek alapvető érdeke és feladata az, hogy a megismert veszélyekre megfelelően kialakított stratégiával, egy egységes, tudatos társadalom összpontosítható erejével készüljön. Enélkül az emberi faj túlélése bizonytalan, hosszabb távon pedig nagyon kis reménnyel kecsegtet. 

A valóság világképe

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.