Túlélési esélyeink

A technikai fejlődés egyik hajtómotorja az életünk során felmerülő kényelmetlenségek, nehézségek kiküszöbölésének vágya, ami az emberiség fejlődésével szétválaszthatatlanul összenőtt. A közösségi lét segítette hozzá az embert a technika egyre magasabb szintű alkalmazásához, közösség és kellő sebességű technikai fejlődés nélkül az emberi faj sem nőhetett volna tovább az ősember-létnél. 

A közösségi lét és a technika egyaránt az ember fejlődésének létalapja, azonban a spontán fejlődés nem töretlen. A természetben nem léteznek örökké fennálló állapotok, puszta jelenlétünk is módosítja a környezetet, ami - azonnal vagy felhalmozódva - az adott állapotra visszahat. Az ösztönös, kontrollálatlan technikai fejlődés törvényszerűen ugyanilyen zsákutcákhoz vezet, amikor a túlélést csak az alkalmazott módszerek javításával és újak bevezetésével lehet biztosítani. Emiatt időről időre súlyos nehézségeken megyünk keresztül, ám - legalábbis a mai napig - az emberiség mindig talált valamilyen technikát, amivel a környezet újabb erőforrásait használatba véve biztosította a fennmaradást. 

Nem tudhatjuk, hogy a spontán fejlődés révén milyen további lehetőségek állnak még rendelkezésünkre, azonban az egyértelműen látszik, hogy a jelenleg használt természeti erőforrásaink nem végtyelenek, az emberiség növekvő létszáma miatt pedig kihasználásuk intenzitása egyre fokozódik. A sokak által vízionált, az összeomlás veszélyével fenyegető krízishelyzetek kialakulása feltehetően nem teljesen esélytelen, de a problémához nagy mértékben hozzájárulnak a spontán fejlődés miatti társadalmi egyenlőtlenségek. A társadalom nagy részét alkotó, de az erőforrások kis hányadát használni képes, az egyenlőtlenségeket egyre kevésbé tűrő tömegek elégedetlenségének fokozódása magát a társadalmat is erősen próbára teszi. Túlélési esélyünk döntően azon múlik, hogy fejlődésünk nagy vívmánya, az emberi értelem és az általa létrehozott tudástőke mennyire képes e nehézségeket kezelni, milyen utat választ az emberiség a túlélésre. 

Amíg az egymástól többé-kevésbé elszigetelt, egymással párhuzamosan létező, különböző utakon fejlődő közösségek némelyikének bukása a többi közösség túlélésének esélyeit érintetlenül hagyta vagy éppen növelte, az emberiség egészének fejlődése nem került igazán veszélybe, mára azonban a nagy közösségek egymásra és közös környezetünkre kifejtett hatása globális mértékűvé vált. A technikai haladásnak nincs alternatívája, de az eddig követett, spontán fejlődésre alapozott út folytatásával járó veszélyek már nem csupán a mai ember számára hozhatnak szinte elviselhetetlenül súlyos nehézségeket, az emberiség fizikai megsemmisülésének esélyét is magukban hordozzák. Anélkül, hogy az ember feltárná, tudatosítaná az előtte álló, soha még nem tapasztalt krízishelyzetek gyökereit és megoldásának lehetőségeit, a túlélés valójában kis eséllyel kecsegtető szerencse kérdése. Az egységes, tudatos emberiség kialakulásának hiánya maga is a Nagy Szűrők egyike lehet, mert a spontán fejlődés veszélyei nagymértékben csökkentik a túlélés valószínűségét.

Arra hiába várunk, hogy valaki majd helyettünk fogja rendbe tenni a dolgokat. A helyzetet csak egy összehangolt, egységes emberi társadalom képes megnyugtatóan megoldani, egy olyan társadalom, amely kezébe veszi saját irányítását, és amely nem mások ellen, hanem saját érdekében cselekszik, amelynek közös céljai és technikai eszközei vannak, és nincsenek a társadalmat szétfeszítő, belső ellentétei. Az emberiségnek egységes, tudatos társadalommá kell válnia, hogy a veszélyeket jó eséllyel tudja elkerülni, vagy legalább úrrá lenni rajtuk. Vitatott, hogy a válság milyen fázisában vagyunk, de az már nem kétséges, hogy a társadalom spontán továbbfejlődésével járó, kritikussá vált veszélyforrásokat meg kell szüntetnünk, ezzel teremtve lehetőséget arra, hogy szétforgácsolt erőinket egyesítve túlélési esélyeink megnyugtató szintre emelkedhessenek.

A valóság világképe

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés