A világ közepe

Az emberi ego természetéből adódóan mindannyian úgy érezzük, hogy a körülöttünk lévő világ középpontjában állunk. A tudat a hordozójához, tulajdonosához kötődik, ezért az énközpontúság nem érzékcsalódás, hanem a tudat alapfunkciója, azonban erre az énközpontúságra nagyon sok tévképzet rakódott az idők folyamán, az emberi társadalom fejlődésével párhuzamosan. A társadalomban élő ember nem csak környezetét állította saját szolgálatába, hanem az idegenekkel és azok közösségeivel is hasonlóan igyekezett eljárni. A történelem kezdeteinél, az állattenyésztés és a földművelés kialakulása idején azzal a céllal kezdte művelni a földet és háziasítani az állatokat, hogy őt szolgálják, személyének elsőbbségébe vetett hite az állatvilág és a természet feletti magasabbrendűségét sugallta. A világról kialakuló képében kezdetben saját élőhelyét, a Földet helyezte a mindenség közepére, majd önbizalmának és ismereteinek, tudásának növekedésével a Napról alakított ki hasonló világképet. Ugyanazzal a mentalitással kezelte alacsonyabb rendűként a legyőzött ellenfeleket, amivel a más közösségek, társadalmak által kialakított kultúrákat és hitvilágot is. Egyedi emberként saját gondolatvilágunk mindannyiunkban hasonló elsőbbséget élvez másokéval szemben, általában okosabbnak, rátermettebbnek tartjuk magunkat riválisainknál, és ezt gyakran csak ösztönösen, de nemegyszer tudatosan el is fogadjuk. 

Bár logikusabb, józanabb gondolatok már régen felmerültek, az így kialakult, önhittségre épülő világképen az első komoly repedések akkor támadtak, amikor a tudomány és a technika jóvoltából bizonyítékok kezdtek gyülekezni e hiedelmekkel szemben. A mindennapi tapasztalatainkból leszűrt lapos föld képzetét a hajózási távolságok növekedése révén létrejött tapasztalatok cáfolták, a földet gömb formájú testként bemutatva. A földközpontú felfogással szemben a napközpontú világkép maga is nagy előrelépés volt, pedig csak közbenső állomásnak bizonyult. A történelem során az addig sérthetetlen egyházi hatalom a legsúlyosabb eszközökkel próbálta eltörölni az erre utaló bizonyítékokat, azonban - nem utoljára - meghátrálásra kényszerült. Idővel a Napról is kiderült, hogy egy nagyobb rendszer része, és a tudomány mára egyértelművé tette, hogy a Naprendszer sem különleges hely az Univerzumban, amelynek szerkezete olyan, hogy központi pozíció egyáltalán nem létezik benne, minden pontja azonos rangú. Az énközpontúság fokozatos leépülésével nyilvánvalóvá vált, hogy az ember nem tulajdonosa, mindössze része és felfedezője lehet a világegyetemnek.

Az emberek közötti különbségek szemmel látható jegyekben is megnyilvánulnak, ahogyan a nyelvet és a vallási hiedelmeket is magukba foglalják. A saját közösségükön kívül állókkal kapcsolatba került embereknek azonban lassan rá kellett ébredniük, hogy az idegenek is képesek mindarra, amire bárki a közösségükben, függetlenül arcvonásaik jellegzetességeitől vagy bőrszínüktől. Ezt a felismerést a közösségi tudatba is átvinni, a közösségekre is vonatkoztatni ugyanakkor nagyon lassú folyamat, annak ellenére, hogy a tudomány - egyebek között a genetika területén született felfedezésekkel - nyomós érvekkel segíti. Ma már inkább a közösségek közötti érdekkülönbségek és ellentétek kerültek előtérbe, de a tudatlanságból származó rasszizmus még most is él sok közösség tudatában. Ezek a visszahúzó erők történelmünk hajnalán keletkeztek, a tudásra épülő emberi társadalomban már meghaladottá és károssá váltak, nincs helyük jövőnkben, de erőszakkal nem szüntethetők meg. Az ezzel kapcsolatban felmerülő jelenségek megítélése, a helyzetek komplex értelmezése, jelentőségüknek megfelelő kezelése azonban nem egyszerű feladat.

Gondolkodásunk

A gondolkodás fejlődése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.