Összeesküvés-hit

Az emberi tudat ébredésével egyidős az a vágyunk, hogy a dolgokat megértsük, azok összefüggéseit tisztázzuk. Az ehhez szükséges elképzelések elménkben akaratlanul is felbukkannak, ezek tudatos használata vezetett az eszmék és az elméletek megjelenéséhez, amelyekhez úgy jutunk el, hogy a megmagyarázandó jelenséget hasonló, többnyire már ismert más jelenségekkel vetjük össze logikus, vagy annak látszó módon. Az elméletek hasznosságát a mintaként használt jelenségek ismeretének helyessége éppúgy meghatározza, mint a feltételezett hasonlóság objektivitása, ezért valóság-tartalmuk csak bizonyítással dönthető el. Számos esetben maga a gyakorlati igazolás lehetetlen, ami miatt az elmélet értelme kérdőjeleződik meg. Mindezek ellenére az irreálishoz közelálló, vágyakon vagy megérzéseken alapuló, valójában elméletnek sem nevezhető elképzelések számolatlanul születnek napjainkban is, amelyek az ellenőrizhetetlen hitnek köszönhetően széles tömegeket képesek mozgósítani. Ezek közé tartoznak az összeesküvés-elméletek, amelyek a helyes gondolkodás alapelveit ellenség-keresésünk ösztönével, vagy a logikánkba vetett, szintén ösztönös, de nem kellően megalapozott hitünkkel cserélik fel. Népszerűségük kialakulásában nagy szerepet játszik az a tény, hogy valótlanságuk objektív bizonyításának esélye gyakran meglehetősen csekély (mindazzal együtt, hogy valóságtartalmuk legalább ennyire nem bizonyítható). 

Bár a feltételezett összeesküvésekbe vetett hit legbelül az emberek tudásvágyából táplálkozik, jelentős részben mégis ösztönökre épül. Gyökerei a bizalmatlanságból fakadó gyanakvásban, a nem kellően megalapozott bizalomból fakadó hiszékenységben, a bizonyítékokkal szembeni laza követelményeinkben és saját ítélőképességünk túlértékelésében lelhetők fel. Jelentős részben visszavezethető olyan motívumokra, amelyek az emberi képességek fölött álló erők beavatkozását, vagy ilyen képességek létezését feltételezik, ezzel is emlékeztetve az emberi gondolkodás irracionális gyökereire. Fennmaradását a szintén ösztönszinten kialakuló csoportszellem (ez esetben csordaszellem) jelentősen erősíti. Hétköznapi léptékben szoros kapcsolatban van a mások szavainak, tetteinek félreértésével, mozgatórúgóik téves azonosításával. Része a megismerés és megértés primitív próbálkozásainak, és eredete a tudat evolúciójára vezethető vissza. Elemei azonosak az irracionális-spirituális-transzcendentális vakhit és a politikai szűklátókörűség, korlátoltság, a fanatizmus jellemzőivel, amelyekkel szoros kapcsolatban vannak, merítve is egymásból. Az ember társait, gyermekeit szívesen riogatta a mesék világából származó kitalálásokkal, hiedelmekkel, babonákkal, amelyek mai korra vetített megfelelői a széles körben, viharos sebességgel terjedő összeesküvés-elméletek. 

Ezeknek a teóriáknak az ad összeesküvés-jelleget, hogy a köztudat számára nem vagy nem könnyen átlátható jelenségeket gyakran az emberi társadalom valamely tagjainak vagy rétegének tulajdonított tevékenységként állítják be, amihez logikusnak szánt összefüggéseket is kreálnak. Bár a körülmények majdnem mindig szolgálnak valamilyen alappal a feltételezésekhez, azonban a valós okok nehezen ismerhetők fel, a rendelkezésre álló vagy éppen kitalált egybeesések viszont könnyen elfogadható magyarázatra csábítanak. A valóságban sokkal inkább tükrözik a kiagyalók, terjesztők és egyetértők lelki félelmeit vagy bizalmatlanságát a társadalommal, vagy annak bizonyos rétegeivel szemben.

Az alapul szolgáló jelenségek behatóbb vizsgálat után általában egyszerű módon, természetes folyamatokkal és történésekkel megmagyarázhatók. Gyakran tapasztalunk magunk körül olyan dolgokat, amelyek "fölöttébb gyanúsak", és ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a természetben és az életben, de még a társadalomban is objektív összefüggések és törvények uralkodnak, amelyek megismerése révén tiszta képet lehet alkotni. Az egybeesések a tudomány számára is fontos jelenségek, megmagyarázásukra azonban a tudomány művelői és követői nem összeesküvés-elméleteket gyártanak, hanem a megismerés jól bevált módszereivel derítik fel a mögöttük álló hátteret. A valós vagy vélt összefüggések felismerésének pillanatában kialakul egyfajta belső megvilágosodás-érzet, amit az ember csak kellően tudatos kontroll alatt tud a helyén kezelni, ennek hiányában a sejtés alaptalan hitté redukálódhat.

Nagyon gyakran fantáziánk szegénységéről vagy befolyásoltságáról árulkodik, ha valamiről azt gondoljuk, hogy csak egy oka lehet. A természettudományok körében is előfordul a dolgok félreértése, de különösen igaz ez az emberi és a társadalmi kapcsolatok területén. A hétköznapi ember a körülötte zajló világot, de még saját magát is meglehetősen felületesen ismeri, miközben gyakran erről a tényről sincs kellően tiszta képe, és úgy gondolja, hogy megbízható információi vannak környezetéről. Egy adott jelenség megítélésénél kellő ismeretek hiányában a találgatás kap teret, aminek eredménye - a gyakran hirtelen bekövetkező megvilágosodás eufórikus hatása alatt - szintén hitté merevülhet, függetlenül annak megalapozottságától. A reális alapokon nyugvó találgatás még nem feltétlenül torkollik összeesküvés-elmélet kreálásába, az arra támaszkodó, megalapozatlan hit azonban ahhoz nagyon hasonló eredményre vezet, annak ellenére, hogy akár valóságosnak is bizonyulhat. Az ilyen hit kialakulása, látszólagos realitása annak kialakítóját a saját tévedhetetlenségébe vetett irreális gondolkodásmódra sarkallja, és arra ösztönöz, hogy az eszünkbe jutó első lehetségesnek gondolt megoldást azonnal elfogadva a mélyebb elemző gondolkodást szükségtelennek ítéljük.

Sok ember ringatja magát a saját tévedhetetlenségéről alkotott tévhitben, ami a mindennapi élethelyzetekről alkotott helytelen elképzelések tömeges előfordulásában is megmutatkozik. Nem csoda, hogy az összefüggések keresése során nem létező kapcsolatokat fedezünk fel, amelyek valóságosságáról elbizakodottságunkban azonnal meg vagyunk győződve. Ezen az állapoton csak akkor tudunk javítani, ha első vagy különösen tetszetősnek tűnő ötleteinket mi magunk vetjük kritika alá, és a magyarázatok keresésében az egyszerű és természetes okokat részesítjük előnyben. A helyes nézőpont gyakran csak többszöri átgondolással alakítható ki, ami sokak számára nehezen fogadható el, mert a bizonytalanság és következetlenség látszatát kelti. Az abszolút bizonyosság azonban nem létezik, helyette meg kell elégednünk a valószínűség valamilyen szintjével, és ez tetteinkkel kapcsolatban is nagyobb óvatosságra ösztönöz.

Gondolkodásunk

Gondolkodásunk fonák oldala

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.