Az ateizmus gyermekbetegsége
Nehezen vitatható, hogy az ateizmus reális érvekkel alátámasztott gondolkodásmód, míg a vallások alapérvei a természettudományok módszerei számára értelmezhetetlenek. (Nyilván a valódi tudomány sem nélkülözi a hitet, mint alapvető emberi tulajdonságot, ennek lényege azonban nem azonos a vallásos hitével). A két, alapvetően különböző gondolkodásmód közötti ellentmondás lényege, hogy az egyik az objektív bizonyítékok nélküli abszolút bizonyosságra alapszik, a másik viszont a bizonyítás kényszerével, de az abszolút bizonyosság igénye nélkül is tudja kezelni a világ jelenségeit. A tudomány számára a bizonyítatlan jelenségek mögött vagy még ismeretlen természeti törvények, vagy érzékcsalódások, tévedések, esetleg szándékos megtévesztés áll. Tisztán logikai megközelítéssel nem fogadja el a bizonyítékok nélküli bizonyosságot, de tökéletesen nem zárhatja ki a vallás alapjainak tekintett jelenségek valódiságának lehetőségét akkor sem, ha azok létrejöttének történeti körülményei nagyon erősen valószínűsítik ennek ellenkezőjét. Ezek további, tudományos módszerekkel történő vizsgálatán túl viszont indokolhatatlan bármilyen tudománytalan, de hitté alakított előfeltételezés bizonyosságként történő elfogadása, ami a transzcendentális, spirituális megközelítés célja és következménye.
A tudományos gondolkodás lényegében nem cél nélküli, tisztán filozófiai fogalom, hanem az emberi megismerés megismételhető bizonyítékokra épülő hatékony módszere, a kultúrális evolúció későbbi fázisának terméke, míg a vallások kinyilatkoztatás-jellegük miatt a bizonyítékok elfogadását is a hitre alapozzák. Az ember történetének tudományosan elfogadott tanai szerint a vallásos hit a mai napig ható, evolúciónkra visszavezethető, törvényszerű fiziológiai okok miatt alakult ki, és éppen a tudományos gondolkodás cáfolja fizikai megalapozottságát. Ebben rejlik annak magyarázata, hogy az ateizmus, mint a vallások tagadása jóval a vallások kialakulása után jött létre, és így terjedését a köznapi gondolkodásban az említett evolúciós jellegű tényezőkön kívül hátráltatja a vallások által keltett ellenszél is. Ugyanakkor érthető, hogy követői ebben az átmeneti helyzetben vérmérséklettől függően olyan - részben ösztönös, részben átvett - eszközöket vetnek be állításuk alátámasztására, amelyek célravezetősége megkérdőjelezhető. Igazságuk tudatában gyakran feledkeznek meg az emberek elidegeníthetetlen jogáról a másként gondolkozásra, ezzel súlyos érzelmi sérelmeket, esetleg tényleges sérüléseket okozva a vallásosoknak (amiben persze nincsenek egyedül, mert a másik oldal hasonló módon nyilvánul meg akár az ateistákkal, akár más vallások híveivel szemben, ahogy az ismert történelmi példák mutatják). A lelkiismereti szabadság figyelmen kívül hagyása egyik fél számára sem lehet megengedett, ennek felismeréséből alakult ki a vallási tolerancia. Nem nehéz kitalálni, hogy a vehemensebb ateisták ezt miért hagyják figyelmen kívül: őket is mélyen befolyásolja ösztönös emberi mivoltuk. De miután az ateizmusnak a tudomány ad alapot és létjogosultságot, a logikus, átfogó és előrelátó gondolkodás jogosan várható el tőlük.
A következetesség mint alapelv alkalmazásában az ateistáknak azzal kellene példát mutatniuk, hogy nem ismétlik az általuk bírált gondolkodási minta hibáit, és az emberek közötti ellentétek, a szembenállás élezése helyett a békés együttélés normáit követik, ami sokkal inkább szolgálja kölcsönös érdekeinket és jövőnket. Persze ennek felismerésében is nagy szerepe van az önmérsékletnek, ezért az ezzel ellentétes viselkedési formák visszaszorulásához a társadalom rosszallásának kifejeződése is hozzásegít. Ha ez a pozitív mentalitás általánossá válik, az ateizmus megszabadulhat vélhetően legsúlyosabb gyermekbetegségétől, az önteltségre épülő szűklátókörűségtől, és a hívők is nyitottabbá válnának, nem éreznék úgy, hogy meg kell tőle védeni a világot és a hitet. Alighanem ez lenne a kortárs ateizmus legnagyobb eredménye.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés