Pozitív és negatív ateizmus

Az ateizmus kifejezés - hasonlóan sok más fogalomhoz - az embereknek mást és mást jelent: az eretnekségtől, a gonoszság forrásától a kiközösítettségen keresztül a sima másságig, a magasabb rendűség hamis érzetétől a vallásos hit elutasításán vagy támadásán keresztül az isten-fogalom nélküli tudományra alapozott életszemléletig, világnézetig. Az ateizmus képviselőinek hozzáállását vizsgálva szembetűnő, hogy viszonylag sokan vannak azok, akik az ateizmust a vallás és a hívők ostorozására használják, és kevesen, akik az emberi együttélés normáinak fontosságát tartják inkább szem előtt. Hasonló a helyzet a hívők vonatkozásában is, bár a két fél kapcsolata hosszabb távon a másik fél elutasításától a tolerancia kölcsönös növekedése irányába mutat.

Mindkét tábor tagjainak vannak pozitív és negatív érzelmek által keltett jó és rossz megnyilvánulásai arról, el tudják-e fogadni azt az elvárást, hogy emberként mindannyiunknak jogunk van a meggyőződésünk tisztelete iránti igényre (ami viszont nem egyenlő a kultúrált kritika jogának tagadásával). Függetlenül attól, hogy az emberben valamilyen eszmével kapcsolatban kialakuló hit mennyire megalapozott, sem a vallás követői, sem az ateizmus támogatói nem kerülhetik meg a másik tábor és ezzel az önmaguk iránti tisztelet megadását. A tolerancia azért is fontos, mert az ember nem tisztán elvi alapokon nyugvó lény, ösztöneinken és érzéseinken kívül múltunk és hagyományaink is hozzánk tartoznak. Világnézeti alapjaink jelentős részben környezetünk által meghatározottak, elszakadni tőlük olyan, mintha a gyökereinktől válnánk el. 

A karácsony a felek között kialakult vita szembetűnő példájává vált. Hogy ki hogyan viszonyul hozzá, az elsősorban nem világnézetünkön múlik, sokkal inkább a társadalomban, embertársaival valamilyen módon együttélő ember jellemzője. A kereszténység körében hagyományosult ünnep ma egyre kevésbé kötődik a vallásos gyökerekhez, ennek ellenére számos ügyetlen kísérlet történt már "vallástalanítására", szűklátókörűen viselkedő ateisták részéről. Ugyanakkor egy mindenkit egyenjogú embernek tekintő társadalomban az is reális igény, hogy bármilyen ideológia politikai hatalom általi erőltetése vagy korlátozása az egyet nem értő emberek lelkiismereti szabadságát sérti, az ellene való fellépés önvédelmi jellege megalapozott (annak erőszakos módja és indokoltnál nagyobb mértéke azonban nem). 

Az ateizmus önmagában ideológiamentes, a vallás pedig az ideológiák legalapvetőbb formája, mindkettő tudati kategória, de a gyakorló ateistákat és a vallásos embereket természeti lény mivoltuk is erősen befolyásolja. Kölcsönösen elvárható, hogy pozitív és negatív érzelmi megnyilvánulásaikat elsősorban az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásukban mérjék. Erős és alapos elkötelezettségű ateisták a hívőkkel folytatott vitáikban gyakran feledkeznek meg erről, a vallásos embereket érzelmeikben és önérzetükben sértő kijelentésekkel támadva, és a másik oldal vallást védő képviselői is rendszeresen folyamodnak hasonlóan elítélhető eszközökhöz. Ezek a sértő megnyilvánulások erőszakos eszközök, és a bírálók érveinek hitelességét erősen rontják a másik oldal szemében. 

A helyesen alkalmazott ateizmus kötelező ideológiamentessége gyakran sérül azzal, hogy képviselőinek nem kis része közismerten valamilyen, többnyire politikai hátterű ideológia szószólója. Pontosan azzal válnak hiteltelenné, aminek a nevében cselekednek: egy felettünk álló, megfellebbezhetetlen külső erő - adott esetben valamilyen kitalált ideológiai törvény - hirdetésével. Ez az ellentmondás alapvető szerepet játszik az ateizmus nem kis körben tapasztalt elutasítottságában, és a politikai ideológiákban csalódott tömegeknek a vallásos vagy éppen az ezoterikus tanokhoz sodródását idézik elő. A következetes ateista az emberiség saját erejéből történő felemelkedésében hisz, amelynek alapja a tudat képessége saját céljainak, érdekeinek megfelelő értékek létrehozására és az ez ellen ható tényezők kiküszöbölésére. Ebben az értelemben a pozitív ateizmus nem azonos a hagyományos értelemben vett istentagadással: tartalma sokkal inkább a tudat megismerését, fejlődését korlátozó, befolyásoló körülmények felismerésére és meghaladására vonatkozó szándékot tükrözi. Központi motívuma nem a hívőkkel való szembenállás, hanem a realitás elfogadása és alkalmazása a gondolkodás melléktermékeként keletkező irreális gondolatokkal és eszmékkel szemben, aminek érvénye és haszna az ideologikus gondolkodás nélkül teljesedhet ki igazán. 

A hitről és az ideológiákról folytatott viták - természetükből fakadóan - nem csak kilátástalanok, de károsak is, mert meggyőzés és közeledés helyett ellentétet szítanak és gyűlöletet keltenek. A helyes ateizmus nem merülhet ki az istenhit egyszerű ellenzésében, mert forrása nem a tagadás, hanem a dolgok megértése. Egyebek között annak értése és elfogadása is, hogy a vallás és a vallásosság létrejötte az emberi gondolkodás korábbi fejlődésének spirituális velejárója, az ateizmus pedig ugyanezen folyamat későbbi szintjének a tudományos igényű megismerés és gondolkodás által alátámasztott terméke. A helyesen gondolkodó ateistának azzal is tisztában kell lennie, hogy milyen genetikai és fiziológiai tényezők mozgatják a tudatot, amely erősen ki van téve ösztöneinknek és irracionális félelmeinknek is.

Az emberek általában nem éreznek késztetést arra, hogy megyőződésüket megdönthetetlen logikai alapokra helyezzék. A meggyőződéses ateistának azonban ismernie és értenie kell a fejlődés és az élet mozgatórúgóit. Saját magát is egyre jobban ismerő emberként tisztában kell lennie azzal, hogy másképp gondolkodó embertársai nem ellenségek, csupán gondolkodásuk motívumai mások, ráadásul ennek oka gyakran tőlük független körülményekben rejlik. Az agresszív, konfrontációra mindig kész negatív ateizmussal szemben sokkal helyesebb, érthetőbb, humánusabb és elfogadhatóbb az egyenlőség eszméjére alapozott, az ellentétek kiélezését kerülő pozitív ateizmus, ami azon túl, hogy a tudomány tanításaival jól harmonizál, a toleráns emberi és társadalmi kapcsolatoknak is megfelel. A helyesen gondolkodó ateistában is létezik az az ösztön, hogy világnézetét általánosan elfogadottá tegye, ennek érdekében azonban semmilyen sértő vagy erőszakos lépést nem tehet.

Gondolkodásmódunktól függetlenül a más meggyőződést valló emberek elfogadásával, megértésével saját értékrendünk csak erősödik, ami a vallásos ill. ideológiai alapú gondolkodással kevésbé egyeztethető össze. Az ateizmus nem vallásháborús eszközökkel, hanem csak a tudás elterjedésével, a tudomány módszereinek széleskörű megismerésével, elfogadásával és használatával válhat általánossá. Ez egyben az egyik legfontosabb tényező, amely az ideológiák megosztó szerepével, kizárólagos jellegre törekvésével szemben a pozitív ateizmus legfőbb alapelve.

Emberiség válaszúton

Hitkérdések

Ateizmus

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.