Fórum     Blog     Társalgó     Visszajelzés         Home

Intézmények függetlensége

A társadalom szerkezetét és működését történelmileg annak egyre összetettebbé válása jellemzi, ami a mindenkori hatalom és az általa uralt vagy irányított tömegek közötti viszonyra is érvényes. A történelmi fejlődés eredményeként korunkban a politikai hatalmat általában nem fizikai erőszak vagy öröklés révén lehet megszerezni: az irányított tömegek választással, adott időtartamra jogosítják fel azon személyeket vagy tömörüléseket, akik a választás időszakában kellően széleskörű támogatottságot élveznek. Másrészről viszont a politikai hatalom ciklikus gyakorlásához kötődő, de a társadalmi működés folyamatosságát biztosítani hivatott szervezetek működését - jellemzően az igazságszolgáltatás, az informálás, a kultúra, a pénzügy, gazdaság, egészségügy, környezetvédelem stb. területén - egyes felvetések szerint a mindenkori hatalomért folyó vetélkedés károsan befolyásolhatja, ezért e területek irányítását nem lenne oktalan dolog függetleníteni a mindenkori hatalom birtokosaitól. A felvetés megalapozottságát gyengíti az, hogy általában az ellenzékbe szorult erők próbálnak ilyen módon teret nyerni, elhallgatva az esetleges függetlenségnek a demokratikus választások hatásosságára gyakorolt negatív hatását. Az intézmények funkciója éppen azon programok megvalósítása, amelyekre a politikai választások épülnek, így a demokrácia működtethetősége és értelme kérdőjeleződne meg egy ilyen lépéssel. 

Bár az állami intézmények vezetőinek kinevezése a politikai hatalom feladata, tevékenységük ciklikussága nem esik egybe a politikai vezetés ciklusaival, így a leváltott politikai erők által az adott szervezetek vezetésére korábban kijelölt személyeknek a megváltozott környezetben is van módjuk politikai nézeteik érvényesítésére mindaddig, amíg kinevezésük le nem jár. Ez az átmeneti helyzet nem csak az intézmények vezetőjének személyében, hanem számos egyéb területen, így az intézmények tevékenységét vezérlő elvek és a személyes felelősség számonkérhetőségében is jelentkezik, ezzel az intézményes politikai választások célját csorbítja. Nem lehet vitatni azt az elvárást, hogy az állami intézményi szereplőknek a választók preferenciáihoz alkalmazkodniuk kellene, azok azonban egy megváltozott államvezetés célkitűzéseivel gyakran szembeszegülnek, mert a korábbi vezetéshez személyükben, elveikben és módszereikben kötődnek. Ha a politikai szembenállás az intézmények működtetését ilyen mértékben meghatározza, nem kérdés, hogy az intézményi függetlenség és a zökkenőmentes működés közül melyik fontosabb. Az sem mellékes, hogy a választási gyakorlattal nem szinkronizált kinevezési ciklus csupán egy korlátozott időszakra jelent elvi lehetőséget a remélt függetlenség biztosítására, ami pedig egyenlő annak megengedhetetlen szabályozatlanságával.

Megoldásként - elvben - felmerülhet a független intézmények vezetőinek a politikai vezetéshez hasonlóan, általános választás révén történő kijelölése, amit lehetetlenné tesz az a tény, hogy ehhez a választóknak olyan szakmai ismeretekkel kellene rendelkezni, ami nem reális elvárás a polgárokkal szemben. Józan ésszel az is könnyen belátható, hogy az elvileg lehetséges másik választási módszer, a társadalomtól többé-kevésbé független szakmai közösségre alapozott vezető-kijelölési gyakorlat viszont nemcsak ellentmondana a demokratikus alapelveknek, de a belterjesség és a szakmai sovinizmus veszélyeit is felszínre hozná, miközben az esetleges politikai szembenállás problémáját nem oldaná meg. Az intézmények működésének feltételeit meghatározó politikai hatalomnak ugyanakkor nem csak rálátással, hanem kellő szakmai tudással is kell rendelkeznie ahhoz, hogy azok tevékenységét harmonikusan biztosítani tudja. A függetlenség kérdésének lényege nem a mindenkori hatalomtól való teljes függetlenség biztosítása, sokkal inkább a szervezetek tevékenységének olyan irányítása, amely az állampolgári, jogi egyenlőséget, a társadalom érdekeit és a szakmai tevékenység megfelelő színvonalát garantálja. Ez a némileg más tartalmú, kifejezetten szakmai, de továbbra is hatékony függetlenség a politikai hatalomtól való függésben is biztosítható, mert alapelveit a jogrendszer sarkallatos szabályai tartalmazzák. Más kérdés, hogy a politikai felelősséget a jelenleginél lényegesen szigorúbban és alaposabban kellene szabályozni, a jog hatáskörének a politikai tevékenység területére történő, hatékonyabb kiterjesztésével. Ezt viszont éppen a politikai ciklusok váltakozásából eredően egyik kurzus sem vállalja önként, amíg nincs kényszerítő igény a társadalom részéről.  

A függetlenséget általában a hatalommal szembenálló csoportok kérik számon, gyakran az amerikai politikai rendszerben kialakult, fékek és ellensúlyok rendszereként emlegetett szervezetekre hivatkozva. Az amerikai alkotmány az elnöki rendszer révén erősen eltér a miénktől, és a hivatkozott rendszer a hatalmi ágak (törvényhozás, végrehajtás és bíróságok) szétválasztásáról, azok egymástól való függetlenségéről szól, ami alkotmányosan nálunk is alapvető követelmény, az intézményeknek a politikai vezetéstől elvárt függetlensége szóba sem kerül. A függetlenségi elgondolásoknak egy másik furcsa vadhajtása szintén amerikai példákra épül, ahol bizonyos, társadalmi elvárások teljesülésének minősítésével foglalkozó intézmények a politikai hatalomtól függetlenül működnek, igaz, magánkézben, és csupán a hírnevük által hitelesített formában. A magyar gyakorlatban is van néhány ezekhez hasonló, magát függetlennek mondó szervezet, amelyek működését azonban nem igazán hitelesíti hírnevük, politikai függetlenségük pedig legalábbis kétségbevonható. Hogy ezek milyen mértékben szolgálnak magyar érdekeket, azt tevékenységük kapcsán nem nehéz lemérni.

Külön kérdéskör a társadalom-informálás függetlenségének kérdése, ami az  érintett intézmények - elsősorban a média - tulajdonlásából adódik: a média intézményeinek jelentős része magántulajdonban van, amelynél az állam nem befolyásolhatja a szervezet eszmei-politikai magatartását. Az állami tulajdonban lévő média és színházak jelentős részben állami támogatással tevékenykednek. Ha eközben látszólag vagy ténylegesen politikai befolyás jelentkezik, a magántulajdonú média ellenérdekelt része azonnal szóváteszi, miközben saját tevékenységében a tulajdonos és az alkalmazottak között fennálló munkáltatói-alkalmazotti kényszerkapcsolat természetes adottságnak számít. Igy a tulajdonos érdekeitől való függetlenség legfeljebb látszat-szinten érvényesül, a működés fő vezérelve a profit és a tulajdonos által meghatározott politikai orientáció. Ezeknél az intézményeknél így a társadalom valódi érdekei nem érvényesülnek kellő prioritással, ami korlátozza a közösség tájékoztatásának tisztaságát is. Emiatt a függetlenség - és a hasonlóan fontos, helyesen értelmezett szólásszabadság - tartalma mellett az informálás és szórakoztatás általános szabályait, a média jogait és kötelezettségeit is pontosítani és szabályozni kell, hogy a tájékoztatás ne váljon félreinformálássá, megtévesztéssé, hatalmi harcok eszközévé. A tájékoztatás elsősorban nem a magántulajdon kénye-kedve szerint művelhető iparág, hanem a társadalom jóvoltából, annak érdekében és engedélyével végezhető tevékenység, jelenlegi működése viszont ezt a felfogást nem tükrözi. A szólás- és sajtószabadság korrekt értelmezése nélkülözhetetlen követelmény, ami azonban a magántulajdon sérelme nélkül csak körültekintő szabályzással oldható meg, ennek viszont már a felvetése is sokak számára ellentétes az alapvető szabadságjogokkal. A kielégítő kontroll így nehezen oldható meg tisztán az arra vállalkozó politikai vezetés akaratából, még jelentős társadalmi elvárás esetén sem, amit a magánmédiának a téma iránti, hisztériáig hajtott globális érzékenysége tovább nehezít.

Emberiség válaszúton

Közéleti vitatémák

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.