A szimpatikus politika

Az ország irányításának megszerzéséért folytatott versengés résztvevői, a pártok a mai közfelfogás szerint a bal- vagy jobboldal különböző árnyalatait képviselik, azonban a két oldal szerepe és tevékenysége egyre jobban összekuszálódik. Bár a világ más részein is vannak hasonló jelenségek, a mai magyar politikai hangulatot meglehetősen szokatlan események váltották ki, amelyek gyökerei a rendszerváltás előtti, több generációváltást felölelő időszakra és annak következményeire nyúlnak vissza, ezért látszólag elütnek a nyugati világban párhuzamosan jelentkező történésektől. Másrészt viszont, a történelmi folyamatokat tekintve mégis létezik egyfajta hasonlóság, ami a demokratizálódás elkerülhetetlen következményeként globális tendenciának tekinthető. Az egyensúlyát vesztett politikai váltógazdálkodásra alapozott hatalom-gyakorlást fel kell váltani egy reálisabb, a monopóliumokat és a válsághelyzeteket kevésbé toleráló, a tömegek érdekeit jobban figyelembevevő társadalom-irányítási módszerrel. Ma még nem körvonalazódott kellőképpen, hogyan lehet a korlátozott érvényességű ideológiákra alapozott rendet lecserélni, ahogy az sem, hogy az új rendszernek milyen hangsúlyos feladatokat kell megoldani.

A magyar jobboldal vezető erői a választókhoz hasonlóan felismerték a baloldali eszmék mögé bújtatott, valójában a társadalommal ellentétes érdekeket, és olyan lépéseket tettek, amelyek az egyre erőteljesebben mutatkozó káros gazdasági és társadalmi tendenciák megfékezésére alkalmasnak bizonyultak. A közelmúlt történései alapján a jobboldal balratolódására, illetve a baloldal ideológiai tudathasadására következtethetünk. A kialakult eszmei zűrzavar gyökerét abban kell keresni, hogy a profit és a verseny mindenhatóságát hirdető és kihasználó pénzvilág és a globalizálódott magántőke - hatalmának tudatában - a társadalomra veszélyes manőverekbe kezdett, amihez segítőket talált a politikai baloldal és szövetségese, a liberális sajtó személyében, akik a művészvilág és az értelmiség jelentős részének támogatását élvezik. A jobboldal, átlátva és saját javára fordítva ezt a folyamatot, a baloldal által magára hagyott tömegek megnyerésével legyőzte ellenfeleit. A meggyengült ellenzék külső támogatás és ösztönzés hatására ismét a megtévesztés már többször bevetett és egyre inkább lelepleződő fegyveréhez folyamodott, tovább rontva a korábbiak miatt róluk kialakult negatív képet. Ez a baloldali politikusok erkölcsi elhasználódását teljessé tette, olyannyira, hogy ma a közvélemény jelentős hányadának szemében nincs egyetlen elfogadható vezető sem közöttük. 

Nyilvánvalónak tűnik, hogy az önmagát baloldalinak képzelő magatartás ismételt szalonképessé válásához nem elég a régi eszméket és személyeket új köntösbe öltöztetni, ténylegesen új gondolatokra és új arcokra volna szükség. Valójában az igazi kérdés az, hogy a politikáról alkotott felfogásunkat ilyen sarkítások mentén (jobboldal - baloldal) a jövőben lehet-e, érdemes-e fenntartani. Ha leltárt akarunk készíteni a politikában szükséges változásokról, akkor meg kell vizsgálnunk a magyar jobboldal sikerességének okait, és azt, hogy mi térítette el a tömegeket a baloldal támogatásától. A döntő tényezőt a baloldal hitelességének megszűnésében kell keresnünk, aminek oka a tömegek hitének megrendülése abban, hogy választott képviselőik valóban azt csinálják, amit vártak tőlük. Ennek a felismerésnek a végső lépcsője a tettenért hazudozás és a napvilágra került tömeges korrupció mellett a mesterségesen gerjesztett nyugati ideológia forrásainak és céljainak lelepleződése volt.

A közelmúlt gyakorlatában nevelkedett tömegek védelmet reméltek a baloldaltól, nem csak személyes, hanem morális, identitásbeli kérdésekben is, nem csak anyagi, de erkölcsi vonalon is. A baloldal azonban semmilyen értelemben nem bizonyult erre érdemesnek, nem tett semmit a szélsőségessé váló megélhetési kérdésekben, nemzeti létünket és magyarságunkon keresztül önbecsülésünket is megkérdőjelezte. Egyértelművé vált, hogy fontosabb számára a külső hatalmaknak való megfelelés, mint az őt támogató embereknek adott szava. A fentiekben ráismerhetünk arra a negatív jellemvonásra is, amellyel sok történelmi helyzetben találkoztunk már: erőnk, értékeink és érdekeink gyáva feladására, az idegen érdekek önző, kishitű és kritikátlan kiszolgálására. Életünk és jövőnk nem bízható olyanokra, akik annak védelmében nem elkötelezettek, a számunkra ellenérdekelt fél által befolyásolhatók, erkölcsileg pedig súlyosan kifogásolható módon viselkednek. Ezekhez képest apró mellékkörülménynek tűnik bármilyen vallási felhang, amelyek különböző árnyalatait már évszázadok óta ismerjük és alkalmazkodtunk hozzá. 

Létünk anyagi hátterének biztosításában a pénzügyi intézmények és a termelő-szolgáltató vállalkozások tevékenysége kritikus fontosságú, ami azt is jelenti, hogy e csoportok működésében nem lehet megengedni a társadalomra veszélyes tevékenységet, függetlenül attól, hogy azok magán- vagy köztulajdonban vannak. A megtévesztés, az aránytalan előnyszerzés, a kizsákmányolás, a nem megfelelő bánásmód és az esélyegyenlőtlenség elkerülése érdekében szabályozni kell a társadalom széles tömegeire hatást gyakorló, arra jelentős befolyással bíró szervezetek eszközeit és mozgásterét, biztosítva ezek valódi társadalmi hasznosságát. Ezek az elvárások a közgondolkodás jelentős része számára baloldali értékeknek számítanak, a magát baloldalinak nevező erők azonban ezek kapcsán is bizonyították közömbösségüket vagy ellenérdekeltségüket. 

A társadalomban kevés, olyan mértékű vitákat és ellenérzéseket kiváltó terület van, mint a média tevékenységének sok megnyilvánulása, aminek okait elemezve szintén a társadalmi hasznosság és az egyéni érdekek szolgálata közötti ellentétre ismerhetünk. A tömegkommunikáció az átlagemberre alapvető befolyással bír, azonban a magánkézen lévő média működésének mozgatórúgóit és módszereit a neki kitett, azt jóhiszeműen fogyasztó tömegek ritkán vagy nem kellőképpen ismerik fel, ami így a megtévesztés eszközévé válik. Az önkényes, gyakran félrevezető tájékoztatás és egyoldalú, ízléstelen szórakoztatás burkoltan vagy nyíltan hatalmi érdekeket szolgál, tendenciózusan beállított nézőpontból mutatja be az eseményeket, rossz reflexeket alakít ki a törzsközönségben. Eközben a semlegesség, a függetlenség és az igazságosság látszatát kelti és a sajtószabadságba ill. a vélemény-nyilvánítás szabadságába kapaszkodik.

A magánérdekek médián keresztüli érvényesítésének korlátozása, a tömegízlés és kultúra rossz irányba terelésének megakadályozása, a média szabályzása az ellenérdekeltek aknamunkája miatt messze nincs a kívánatos szinten. Ennek az az oka, hogy egy politikai szereplő sem vállalja fel a végrehajtással járó kényes és veszélyes intézkedéseket, vagy személyes érdeke fűződik a pillanatnyi helyzet fenntartásához. A szabályzás irányelvei és módszerei, a tényleges társadalmi érdekeket kiszolgáló médiaszabályzás csak széles konszenzussal alakítható ki, ami a tömegekkel való szoros és közvetlen kapcsolat révén jöhet létre. A sajtószabadságot fetisizáló, a szabadságot az önkénnyel és anarchiával összekeverő politika nem ide vezet. 

Nem magyar specialitás, hogy saját utunkat nem szívesen cseréljük fel mások által diktált, nézőpontunkkal ütköző szempontok, módszerek és célok követésére, a külső erőszakot pedig kifejezetten nem szeretjük. Mindenki, aki erre vagy ennek elviselésére akar rávenni minket, gyanút ébreszt bennünk. Ha felismerjük mások viselkedésének álszentségét, aligha bízzuk rá az értékeinket. Ezért a világban elfoglalt helyünket is magunk próbáljuk kialakítani, akkor is, ha ez nehezebb feladat, mint a nekünk szánt pozíciók beletörődő elfogadása. Ugyanakkor azt is megtanultuk, hogy lehetőségeink korlátozottak, amit jobb időben felismerni, hogy a haszontalan áldozatoktól megkíméljük magunkat. A helyes arányok megtalálása persze nem könnyű, emiatt nincs egyetértés a különböző politikai felfogások között, és ezért vannak szélsőségek. A politika szerencse kérdése is, de a szerencsét nagy mértékben befolyásolják a képességek. Ha valamely politikai erő a szélsőséges viselkedési formák valamelyikének követését látja egyetlen járható útnak, nem rendelkezik kompromisszum-készséggel, akkor legfeljebb pünkösdi királyságra képes a tömegek ideig-óráig sikeres megtévesztésével. Ennek felismerése a választók feladata, ezért a tiszta látásmóddal rendelkező társadalom kialakulása a valódi sikeresség záloga. 

A népességnek az utóbbi évtizedekben bekövetkezett, erősödő csökkenése a két politikai oldalból ellentétes reakciókat váltott ki. Ez a tendencia nem csak önálló nemzeti létünk számára jelent negatív fordulatot, hanem hosszabb távon az elöregedés révén a gazdaságot és a társadalmat is bizonytalan helyzetbe hozza, sőt az egész emberiségre nézve is veszélyes. A baloldal a szélsőséges megnyilatkozásoktól eltekintve látszólag közömbös a probléma kapcsán, a jobboldal viszont a folyamat megállítását tűzte ki célul. A nyugati országokban eddig a bevándorlással igyekeztek a helyzetet megoldani, amit kiegészített a külföldi vendégmunkások alkalmazása. Azonban a társadalomban a kultúrák keveredése és összeütközése jelentős feszültségeket generál, aminek következményei legalább olyan súlyos gondokat hoznak felszínre, mint amilyeneket a külföldi munkaerővel szerettek volna megoldani. A probléma igazi veszélyessége akkor ismerhető fel, ha hosszabb távon, az egész emberiségre vonatkozó következményeit nézzük: vagy állandósul a szegénység a világ egyes területein és ezzel fennmarad a gazdag és szegény országok között a népvándorlás, vagy a szegény országok régóta várt fejlődése révén ott is megjelenik a népességfogyás, és az emberi kultúra jobb esetben ciklikus válságokba sodródik. A hosszú távú megoldás tehát a tömegszaporulat csökkenésének fékezése, a lélekszám utánpótlás tudatos és áldozatvállalással járó támogatása és tervezése lehet, amit a balliberális irányvonal nem hajlandó felvállalni.

A képviselt eszmék közötti nézetkülönbségek talán a vallás szerepének kérdésében változtak legkevésbé (a jobboldal a vallás fontosságát hangsúlyozza, a baloldal számára az egyházak baloldal-ellenes befolyásának csökkentése a legnagyobb feladat), ezért sokan gondolják úgy, hogy a vallás a politikai elkötelezettség meghatározó része. Bár történelmi tapasztalatok mutatják, hogy az egyházak és a vallás befolyásoló szerepe sem a politikában, sem a társadalmi tevékenység legtöbb területén nem kívánatos, a jobboldal továbbra is szükségesnek látja a vallásos mentalitás előnyeinek intézményes felvállalását. A baloldal látszólag a vallás iránti semlegességet képviseli, miközben lépten-nyomon tapasztaljuk, ahogy a költséges tömegoktatástól a baloldali önkormányzatok az iskolák egyházi kezelésbe adásával szabadulnak meg. A tömegeknek a vallásoktól való függetlenedése történelmi távlatban egyre általánosabb, ez azonban a hivatalos politikában nem nyilvánul meg, ahogy a lelkiismereti szabadság kezelése is kiegyensúlyozatlanságokat mutat. Ezt támasztja alá az egyházaknak nyújtott anyagi támogatáshoz hasonló segítség hiánya a nem vallásos meggyőződésűek részére, holott az általuk képviselt értékek és érdekek védelme számukra ugyanolyan fontos, mint a vallásos hittel élők számára. Ebben persze éppúgy döntő szerepe van az ateizmus félreismerésének és félremagyarázásának, mint a hangadó ateisták többnyire egyoldalú politikai elköteleződésének is.

A politikának és az állami intézményeknek az egyháztól való teljes szétválasztása és a lelkiismereti szabadság teljes körű megteremtése a jobboldal mostani gyakorlatához képest jelentős és tényleges társadalmi igényeket tükröző elvárás. Ezt támasztja alá, hogy az adott körülmények között a jobboldal támogatóinak nem kis része sem ért egyet a politika jelenlegi vallási orientációjával, azonban számukra a választás kulcskérdése sokkal inkább a magát baloldalinak nevező hatalmi csoportosulás által képviselt elvek és eszmék alkalmatlansága és elfogadhatatlansága. A vallásszabadság elismerése ma már nem vita tárgya, de emellett nyilvánvaló, hogy a tágabb értelemben vett lelkiismereti szabadság valódi biztosításához a nem hívőket, bizonytalanokat vagy ateistákat ugyanolyan erkölcsi és anyagi támogatás illeti meg, mint a valamely bejegyzett egyházhoz kötődőket, függetlenül attól, hogy szervezetten működnek, valamilyen intézményhez tartoznak vagy nem. Ennek megoldása sarkallatos kérdés, ami a közoktatás vallástól való függetlenítésével kezdődik, és a nem vallásosaknak biztosított egyenrangú támogatásban teljesülhet ki. A nem vallásos tömegeknek viszont politikai befolyástól mentes érdekközösségeket és képviseletet kellene szervezniük, ami a valóságos arányok és igények felmutatásában nélkülözhetetlen. A szükséges törvényi háttér megteremtése a jelenlegi államvezetéstől láthatóan nem várható el, a jelenlegi baloldal pedig sem ideológiai megalapozottsággal, sem megfelelő támogatottsággal nem rendelkezik. A legnagyobb probléma viszont az, hogy a közéletből ismert ilyen felfogású politikusok éppen a hitelét vesztett baloldal emberei. 

A társadalom ma a spontán fejlődés lassú és veszélyes útját járja, működésében sorsdöntő arányban vannak jelen véletlen tényezők, amelyek könnyen és rendszeresen válnak szűk csoportérdekek eszközeivé. A mindennapi életet és annak változásait részben választott, részben viszont egyéb úton működő intézmények irányítják, olyan természetes monopóliumokat birtokolva vagy bitorolva, amelyek megnevezett céljával működésük nincs mindig megfelelő összhangban, sőt gyakran azzal ellentétes. Az államirányítás függetlennek remélt intézményei a képviseleti demokrácia eddig felállított elvei, valamint a közreműködők feltételezett alkalmasságába és elfogulatlanságába vetett kötelező bizalom alapján működnek, azonban ennek körvonalai és szabályai meglehetősen lazák. Ennek sérülése esetén komoly esély van arra, hogy az intézkedések során és az alkalmazandó módszerek kiválasztásában nem a társadalom tényleges érdekei jelentik az elsődleges szempontot. A képviseleti demokrácia révén elérhető befolyás érvényesülése nem biztosít kellő kontrollt a társadalom számára, meg kell tehát teremteni a szorosabb felügyelet lehetőségét. Olyan módszerekre van szükség, amelyek az alapvető társadalmi kérdések vagy akár az éppen aktuális problémák felvetésére, megvizsgálására és a megoldások jobb megközelítésére törekszenek, a tömegek és a politikai vezetés szorosabb párbeszédét megalapozzák, ezzel lehetőséget biztosítanak a politikai-közéleti tevékenység helyes irányban tartására.

Emberiség válaszúton

Eszmék és dilemmák

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.