Kozmosz és jövőkép

Amikor az emberiség jövője kerül szóba, mi sem természetesebb, mint elkalandozni a tudományos fantasztikum felé, mert úgy gondoljuk, hogy ismereteink szegényesek a kérdés megközelítéséhez. Ez többé-kevésbé igaz, azonban a tudományos ismeretszerzés felgyorsulásának köszönhetően a jövő körvonalait ma már több vonatkozásban jóval tisztábban látjuk, mint rövid idővel ezelőtt, és ezekből az ismeretekből következtetéseket is levonhatunk. 

Ha jövőnket nem veszélyezteti valamilyen előrelátható vagy még ismeretlen katasztrófa, évszázados távlatban számolhatunk a kozmikus terjeszkedés megindulásával, ami nem csak új kihívásokat, de komoly biztosítékokat is jelent hosszú távú túlélésünk esélyeiben. A kozmosz felől jövő veszélyforrások, vagy saját bolygónk megtapasztalt és felismert működési anomáliái tekintetében tudományos ismereteink súlyos aggodalmat ébresztenek jövőképünk biztonságát illetően. A közelmúltban felismert veszélyek jelentős részének általános jellemzője - azok elképzelhetetlen súlyossága mellett - bekövetkezésük időbeli bizonytalansága, ami a lehetséges, szükséges óvintézkedések felmérésének és megtételének azonnali elkezdésére, de legalább az ehhez szükséges előkészületek megtételére ösztönöz. Széles körben tudatosítani kell, hogy a bajok megoldásával nem szabad azok elmérgesedését megvárni, mert a súlyosbodó társadalmi feszültségek között képességeink és esélyeink is erősen korlátozottá válhatnak. Rövid távon tehát máris olyan, soha nem látott nehézségekkel állunk szemben, amelyek megoldhatósága ma még legfeljebb reménynek tekinthető, így közvetlen jövőképünk sem mondható szilárdnak. 

A bizonytalan jövőképet hosszabb távlatban a technikai fejlődés ütemének és irányának jólismert kiszámíthatatlansága mégjobban összekuszálja. A tudományos fantasztikum néhány jóslata megvalósult ugyan, sőt számos technikai újítás és társadalmi változás irodalmi előzmények nélkül jött létre, de a "látnoki" elképzelések sok esetben ma is irreálisnak tűnnek. Az emberiséget fenyegető veszélyek súlyossága és a kiiktatásukhoz szükséges erőfeszítések nagysága sokakra hat bénítóan. Távoli kozmikus jövőnkkel kapcsolatban az ismeretterjesztő média jóvoltából csak annyi - megbízhatónak tűnő - információnk van, hogy elképzelhetetlenül hosszú távon az igazán nagy kihívás a sötét kozmikus jövőkép, a Nap halála, majd az univerzum építőelemeinek teljes megsemmisülése. Ebben az időtávlatban azonban nyilvánvaló, hogy a hozzánk hasonlóan élő, gondolkodó emberek aligha fognak szembesülni ilyen problémákkal. Hogy addig mi történik velünk, körülöttünk, a sokkal közelebbi jövőre sem tudjuk elképzelni. Ezeknek az ismereteknek tehát az emberiség valódi jövőjéhez semmi közük, a kései valóságot nincs értelme szegényes fantáziánkkal kóstolgatni. 

Kozmikus jövőképünk mai iránya is sokkal inkább a valóságtól elrugaszkodott, irreális, vagy legalábbis nem igazán ésszerű törekvéseket, mint reális lehetőségeket tükröz, amikor az arra hivatott intézmények a sci-fi regényekből jól ismert módon a Marsot tűzik ki következő úticélként. Technikailag egy ilyen küldetés nem lehetetlen, de célszerűségét tekintve messze nem tekinthető optimális kezdetnek a Földről való elrugaszkodáshoz. Ha pedig távolabbi céljainkat tekintjük, bármely idegen bolygó belakása a technikán kívül magától az emberi testtől vár el ma még teljesen ismeretlen alkalmazkodási képességeket, amelynek nehézségeiről már van némi, bár még mindig nem eléggé megalapozott ismeretünk. "Sokkal" egyszerűbbnek látszik mesterséges kozmikus élőhelyeket létrehozva megteremteni a földihez eléggé hasonló körülményeket, mint az emberi testet alkalmassá tenni például a földinél jóval alacsonyabb gravitáció hosszú távú elviselésére, nem beszélve a túlélést és fajfenntartást fizikailag és biológiailag fenyegető súlyos veszélyekről, amelyeket még felbecsülni sem tudunk igazán.

Egy távoli bolygó átalakításával járó technikai nehézségek összehasonlíthatatlanul súlyosabbak, mint a Föld közelségének viszonylagos biztonságában beindítani egy önerősítő, de még mindig hallatlan erőfeszítéseket igénylő kozmikus letelepedési folyamatot, amely biztonságossá, önfenntartóvá és önfejlesztővé erősödik, miközben a Föld számára is hasznot hajt. Ha valamilyen okból célba is vesszük valaha a távoli bolygókat, ennek legésszerűbb útja és módja csak ezen keresztül vezethet, nem pedig a Földtől elszigetelten, elképzelhetetlen nehézségekkel nulláról kezdeni a szinte reménytelen kolonizációt. A civilizáció számára a kozmikus letelepedés a fennmaradás perspektiváját jelenti olyan helyzetekben, amikor a földi bioszféra valamilyen katasztrófa miatt hosszabb-rövidebb időre lakhatatlanná vagy nehezen elviselhetővé válik, aminek az esélye a közeljövőben sem elhanyagolható. Ha ilyen katasztrófák esetleg nem következnének be, a kozmikus terjeszkedés akkor is komoly esély a Földre nehezedő civilizációs nyomás enyhítésére, és arra, hogy a Föld ismét paradicsommá váljon.

Ha a kozmikus terjeszkedés valóban elkezdődik, annak célja nem a Földtől való elszakadás, hanem életterünk kiterjesztése, fennmaradásunk feltételeinek biztosítása és hosszú távú fejlődésünk megalapozása lesz. Legalábbis mai ismereteink szerint, amit váratlan történések bármikor átírhatnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.