Az elvont gondolkodás útjai és útvesztői
Amikor az emberősökben kialakultak az elvont gondolkodás csírái, az agynak az állatvilágból örökölt modellalkotó mechanizmusa új színtérrel egészült ki. A tudatban formálódó világkép megjelenése nagyságrendi változást eredményezett modellünk lehetőségeiben, ami sok tekintetben párhuzamba állítható a tudat megjelenése előtti környezeti modellel, eszközei azonban az elvont fogalmak megjelenése révén nem csak új lehetőségeket, de új útvesztőket is hoztak. Ez az új világ alkotta meg a technikai civilizációt és a tudományt, de a vallási-etnikai erőszak és a világméretű környezetpusztítás mellett a civilizációt veszélyeztető számtalan új problémát is a számlájára kell írnunk. Adott viszont még egy képességet, amely semmi más fajnak nem áll a rendelkezésére: a világ és önmagunk megértésének, egy olyan jövőkép kialakításának lehetőségét, amelyben az emberiség túlélésének nincsenek korlátai.
A tudat által hordozott világmodell nem független a biológiai úton létrejött és tudattalanul működő környezeti modellünktől, mert egy része annak a tudatban is megjelenő másolata, forrásait jelentős részben ösztöneink, vágyaink jelentik. Eszközei és lehetőségei azonban egyre inkább eltérnek ősi változatától. A benne keletkező világképről személyes tapasztalataink vannak, fontosságát egyre növekvő mértékben érezzük, működőképességének minőségét - teljességét, következetességét - egyre inkább előtérbe helyezzük. A tudatos gondolkodás része és vívmánya a képzelőerő, amelynek révén nem csak tudásunk hézagait tölthetjük ki, hanem a meg nem történt dolgokról is gondolkodhatunk, akár a múltról, akár a jövőről van szó. Kétségtelen, hogy a fantázia részben vágyaink átöröklődése, azonban annál sokkal több, mert elvezet a logikus gondolkodás felé is, hiszen megnyitja az utat a bonyolult, de megvalósítható feladatok kreatív megoldásához. A világmodell további nélkülözhetetlen része az erkölcs, amely a gondolkodó emberekből álló társadalom összetartó ereje, működési szabályainak rendszere, ezért világképünkkel együtt, attól függően és azt alakítva folyamatosan változik és fejlődik.
A világkép és ezzel a gondolkodás próbaköve a beépülő információk használhatósága, amit viszont döntően meghatároz összevethetőségük a leképzendő világ jelenségeivel, vagyis realitásuk. Amíg kellően megbízható ismeret-háttér nem áll rendelkezésre, a megismerésben nagy szerephez jut a különböző egyéb forrásokból is táplálkozó képzelőerő. A valóságtól elrugaszkodó, annak korlátaitól teljesen független fantázia azonban az esetek döntő többségében rossz következtetésekhez vezet, mert a valóság helyett vágyainkat, félelmeinket, képzelgéseinket tükrözi, a világ igazi megismerésében tévútra visz. Ezért a képzelet önmagában nem lehet hasznos segítség, legfeljebb ideig-óráig működő pótlék, amit ismereteink bővülésével és a helyesen alkalmazott logika eszközeivel kontrollálnunk kell, hogy világképünk megbízhatósága, használhatósága helyreálljon. A mágiából, misztériumokból, babonából, tudatlanságból, merő kitalációkból származó világkép-elemek téves következtetések kialakításához vezetnek, túlélésünket és jövőnket veszélyeztetik. A valóságos ismeretekkel megalapozott fantázia működése, az intuíció azonban nagyon fontos eszközünk, amely gyakran jelent nélkülözhetetlen segítséget.
A tudatos világképben az ösztönök szerepe fokozatosan csökken, segítségével megtanulunk uralkodni vágyainkon, érzéseinken. Ugyanakkor a civilizáció nem várt mellékhatásaként hasznos, a megmaradás szempontjából alapvető jelentőségű ösztöneink (egyebek közt az ön- és fajfenntartási ösztön) is veszélybe kerülnek, amelyek funkcióját a valóságon, realitáson alapuló tudatosságnak át kell vennie, egyébként maga a civilizáció értelme kérdőjeleződik meg. Az emberiségnek a tudatosság jegyében újra kell tanulnia egész működését, hogy a ma még talán rejtett, de életbevágóan fontos tudattalan mechanizmusokat ne veszítsük el anélkül, hogy átmentenénk tudatos világképünkbe.
Filozófiai megközelítésben is elterjedt az a meglátás, hogy a dolgok túlgondolása elszakít minket a realitásoktól, ennek következményeként a valóság elemei félresiklott értelmezést kapnak, a gondolkozás illúziókba téved. Ugyanez történik akkor, amikor valakit megfosztanak az érzékszerveitől és az agy hallucinációkat teremt a külvilág pótlására, de maga az álom jelensége is mutat hasonlóságokat az agy kontrollálatlan működése kapcsán. A civilizáltnak gondolt nyugati világ a technika révén egyre kevésbé van kitéve azoknak a kihívásoknak, amelyek a biológiai lényeket, köztük az embereket is érik. A túlélés, létfentartás kényszerei alól felszabaduló agykapacitás miatt egyre inkább megjelenik a valóság újra- ill. túlgondolása, figyelmen kívül hagyása, kitalált érzékszervek dominanciája, a személyes és tömegpszichózis egyre súlyosabb jeleivel.
A tudat nagy kihívása, létünk értelmének keresése átjárja az emberiség történetét. Ezt boncolgatva azonban aligha juthatunk olyan következtetésre, ami a tökéletes megvilágosodás érzésével egyszer s mindenkorra eltölthet minket, mert maga a kérdés is félrevezető, sőt értelmetlen. Életünket semmiképpen nem vezérelheti, hasonlóképpen más dilemmákhoz, amelyek soha nem lesznek megválaszolhatók. A túlélés és a fejlődés viszont a létezés alapvető jellemzői, amelyek jelentősége életünkben mindig elsődleges fontosságú. Maga az öntudat is e két tényezőnek köszönhető, amelyek a megismerés és az összefüggések keresése iránti vágy alakjában épültek be az elvont gondolkodásba, és hosszú távon egy fenntartható, tudatos világszemlélet nélkülözhetetlen hajtóerejét képezhetik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés