Fórum     Blog     Társalgó     Visszajelzés         Home

A fizikai valóság dimenziói

A fizika és a technika fejlődése már többször felforgatta világképünket, és nincs okunk rá, hogy ne számítsunk hasonlóra a jövőben. Egyre több jel utal arra, hogy jól belakott három dimenziós világunkról alkotott szemléletünket ki kell bővítenünk, ha nem akarjuk elfogadni egy szürreális, transzcendentális, ezoterikus világ gondolatát, ami a valóságos, megalapozott tudás hiányából vagy tökéletlenségéből újra és újra erőt merít. 

A kis részecskék, így az elektron kettős természete annak részecske- és hullámtermészetét jelenti, amelyek azonban látszólag ellentmondásban állnak egymással. Ha feltételezünk egy - a tér három dimenzióján túli - extra dimenziót (anélkül, hogy annak jellegét ismernénk és megneveznénk), a kettős természet ellentmondása megszüntethető. 

Egy esetleges, négy dimenzióban létező jelenségnek három dimenzióban csupán vetületeit láthatjuk, amelyeket viszont a különböző észlelési technikákkal több oldalról is vizsgálhatunk. Az adott esetben a részecske-természet tapasztalható meg könnyebben, amelynek leírására természetes érzékeinkhez igazodó matematikát használunk. A hullámtermészet igazolására használható, némileg bonyolultabb megfigyelési mód eredménye így ellentétben van a részecske-természetet leíró állításokkal és következtetésekkel (ahogyan a három dimenziós testek két dimenzióban észlelhető vetületei közötti különbségek sem követhetők két dimenziós megfigyelési-leírási technikával).  

Az atomok körül keringő elektronokról tudjuk, hogy helyváltoztatásuk az elektronhéjak között kvantumnyi mennyiségű energiák felvételével vagy leadásával jár. Az energia leadása fénysugárzás kíséretében történik, aminek színe az elektronhéjak közötti ugrások helyére utal. A testek fénnyel történő megvilágítása is képes egyes fizikai tulajdonságokat megváltoztatni, így az atomok elektronhéjain változásokat létrehozni. A különböző energiájú elektronok energiatartalma megváltoztatásának helyszíneként képzeljünk el egy extra dimenziót. Tapasztalataink szerint az energiájának egy részét elveszítő elektron eltűnik az elektronhéjról, és megjelenik egy másik elektronhéjon. A jelenséget két részre bonthatjuk. Első lépésben az elektron kilép a három dimenziós világból, és - feltételezésünk szerint - az elképzelt extra dimenzióban szétválik a fény formájában felszabaduló energiától. Ezután a leadott energia és a megváltozott energiájú elektron - tapasztalatainkkal összhangban - a három dimenziós tér egy másik pozíciójában, egy másik elektronhéjon ismét megjelenik. Ez a kép analóg azzal, ahogy egy három dimenziós, mozgó test a kétdimenziós megfigyelő előtt alakot és pozíciót vált. 

Egy ilyen jellegű magyarázat - a kiragadott példa valóságtartalmától függetlenül - megszüntetheti a leírási formák közötti ellentmondást, alkalmas az egységes, ellentmondás nélküli értelmezésre. Az említett extra dimenzió ezúttal olyan feltételezett valóság, amely három dimenzióhoz kialakult érzékeink számára közvetlenül nem tapasztalható meg (ahogyan a kétdimenziós érzékelés sem írhatja le a három dimenziós valóságot), következményei viszont észlelhetőek és lehetőséget adnak a teljes jelenség megismerésére, megértésére. Ennek a valóságnak a realitása - az elméleti úton kialakított kép helyessége - akkor mutatkozhat meg, amikor a belőle levonható, több mint három dimenzióban létezhető jelenségek vetületei megjelennek közvetlen érzékelésünk színterén, a három dimenziós térben. 

Az extra dimenziók feltételezhetőségére számos, a két és három dimenzió kapcsolatára épülő, jól ismert viszonylatból következtethetünk. Ezek között a geometria szolgáltatja a legszemléletesebb példákat. A síkgeometria (két dimenziós geometria) valójában a három dimenziós térgeometria vetületeinek jelenségeivel foglalkozik. Amig a síkokban tapasztalt geometriai formákat nem kapcsoljuk össze a téridomokkal, nem lehet képünk arról sem, hogy egy konkrét jelenség két (vagy több), egymástól alapvetően különböző síkidomként történő megjelenése nem a jelenség ellentmondásosságát mutatja, hanem csupán az adott síkban alkalmazható síkgeometriai vizsgálati mód elégtelenségére utal. A szemléletesség érdekében gondoljunk egy kúpra vagy egy hengerre, amelyek metszetei (síkgeometriai vetületei) az adott vizsgálati síkon történő áthaladás közben görbült és egyenes elemekből álló síkidomok változását és váltakozását mutatják, és amelyek jellege, leírási módja alapvetően más. Amíg a téridom a vizsgálati síkhoz képest nyugalmi helyzetben van, a vizsgálat során a síkban csak egy változatlan vetületet látunk, ami nem vet fel semmiféle ellentmondást. Ha azonban mozgásba jön, a kétdimenziós megfigyelő korábban nem tapasztalt jelenségeket észlel, amiből addigi valóságképének ellentmondásosságára következtethet.

A világegyetem tágulásának története két dimenziós vetületben (egy sík lapon) egy pont felfúvódásaként képzelhető el, amelyben - egyenletes tágulást feltételezve - a középponttól távolodó kör szimbolizálja a jelenséget. A kör a rajta esetleg létezők számára valójában egy dimenziós világot jelent (csupán a kerület mentén történő helyváltoztatást teszi lehetővé). Ha a rendelkezésére álló dimenziót vizsgáló lény a kör méreteihez képest nagyon kicsi (vagy a vetületet alkotó kör sokkal nagyobb a vizsgálónál), az adott dimenzió egyenesnek tűnik. Az univerzum három dimenziós vetületében még mindig csak két dimenziós világot tapasztalhatunk meg, ami az analógia párhuzamai alapján a gömbfelületen történő mozgás két lehetséges irányára utal. A nyilvánvaló tény, miszerint világunkban három irányú mozgás lehetséges, arra enged következtetni, hogy a valós világegyetem (legalább) négy dimenzióban létezik (amelynek vetülete az általunk érzékelt három dimenziós világ), amit viszont érzékeink, megfigyelési módszereink nem képesek kimutatni.

A tudomány által feltárt jelenségek látszólagos ellentmondásai az evolúciós fejlődés szükségleteihez alkalmazkodott érzékeink korlátozott képességei miatt több területen megmutatkozhatnak, így a nagyon kicsi és nagyon nagy méretek, sebességek, időtartamok területén is. A technika segítségével létrehozott, fiziológiai adottságainkat lényegesen meghaladó megfigyelő eszközeink nap mint nap új jelenségeket tárnak fel, amelyek egy részének befogadása csupán lépték kérdése: a kép- és hangrögzítés fejlődésével ezek egy része már széles körben tudatosult. Egy másik részük értelmezéséhez azonban hagyományos világképünk, lineáris/mennyiségi gondolkodásmódunk nem elegendő, ezekhez az ember sem fizikailag, sem gondolatilag nem képes igazodni anélkül, hogy vizualitásra épülő szemléletmódjának elvárásain változtatna.

A gondolkodás ilyen irányú fejlődése már régebben elkezdődött, így a fizikai relativitás gondolata is egyre inkább elfogadottá válik. A kvantumfizika valóságképe azonban zavarbaejtő és ellentmondásos, ezért valószínűleg még újabb fordulatok előtt áll. A gondolkodás valósághoz történő alkalmazkodásának folyamata az eddigi léptékhez képest nagyságrendileg felgyorsult, de az így szerzett ismeretek tömeges terjedése nyilvánvalóan egyre nehezebb és felületesebb. Ebben a nagy sebességű megismerési folyamatban gondolkodásunk alapjainak széleskörű terjesztése és megértése is egyre fontosabb. 

A biológiai evolúciónak a fennmaradás szempontjából előnyökkel járó megoldásai a jól ismert három térdimenzió érzékelésére korlátoztak minket. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a valóság esetleges további oldalainak felismerése teljesen szükségtelen volt az életben maradás számára. Nem mellékes ugyanakkor, hogy az ilyen ismeretek megszerzése összehasonlíthatatlanul bonyolultabb annál, hogy biológiai érzékszerveinkkel megoldható legyen. A tudomány és a technika is olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek a világ jelenségeinek három dimenziós észlelését teszik - növekvő pontossággal - lehetővé, de egyre valószínűbb, hogy táguló valóságképünk megértéséhez túl kell lépnünk ezen a szinten. 

Az extra dimenziók - vagy egyéb, még ismeretlen jelenségek - feltételezése nélkül a tudomány olyan falba ütközik, amely lehetőséget ad legalapvetőbb gondolkodási, világértelmezési vívmányaink ismételt megkérdőjelezésére. Ugyanakkor semmi sem indokolhatja és nem támaszthatja alá olyan agyszülemények elfogadását, amelyek pusztán ösztönökre, nem érzékelhető, nem kikövetkeztethető és nem bizonyítható képzelgésekre alapoznak. Az ilyen kitalációk a rég ismert forrásokból táplálkozó, meghaladott szürreális-transzcendentális ideákat próbálják modernizálni, az áltudományok vagy a vallás köntösébe bújva új életre kelteni. A jelenségek valódi magyarázatának megtalálásáig is szükség van arra, hogy egyedül a logikus gondolkodásba vetett hitet fogadjuk el, amelynek ígérete nem a valóságtól való elrugaszkodás, hanem annak egyre pontosabb megismerése.

A valóság világképe

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés