A hit gyökerei
Az ember megjelenése előtt is léteztek már azok a tényezők, amelyek a kibontakozó gondolkozást a kezdetektől meghatározták. A környezetből származó, nem azonosítható forrással rendelkező jelekkel szemben tanusított óvatosság a ma létező élőlények számára is életfontosságú, mert bármilyen veszélyt hordozó információ helytelen értelmezése pusztulást hozhat magával. Az évmilliárdos előzményekkel bíró, genetikailag kódolt ösztönös óvatosság működésének következménye, hogy mindannyian sikeres elődök, túlélők leszármazottai vagyunk.
A hit legmélyebb gyökerei az állatvilágban, különösen legközelebbi rokonságunk, a csimpánzok viselkedésében is felismerhetők. Az evolúció során megjelenő csoportos lét egyik jelensége a dominancia kialakulása. Az erőfölényt tükröző dominancia következményeként az alávetettségben élő egyedek a domináns egyedet nem csak fegyelmezőként, hanem irányító-védelmező szerepben is elfogadják, mert viselkedése arra utal, hogy a külvilág számukra fenyegető jelenségeit is képesek kezelni. A közvetlen felsőbbrendűség szerepét az emberi közösségek, társadalmak kialakulása során a közvetett - érzékeléssel nem tapasztalható - felsőbbrendű lény iránti alávetettség váltotta fel, ezzel az evolúció egy, alighanem tisztán az emberre jellemző dominancia-változatot alakított ki. Ez annyiban különbözik a közvetlen felsőbbrendűségtől, hogy sokkal nehezebben kérdőjelezhető meg, ezért érvényessége nem egy generációt érint, hanem generációk hosszú sorát, és a közösség gondolkodásának lényegi változását igényli.
Ösztönös óvatosságunk egy speciális formája az emberi élet során már korán megjelenik. A kisgyermek bármilyen, mások által sugallt, de érzékelhetetlen - láthatatlan, hallhatatlan - veszélyforrást, jelenséget létezőnek fogad el, cselekedeteit ennek megfelelően hajtja végre akkor is, ha a sugalmakat saját tapasztalatai nem támasztják alá. A nevelés folyamatában ez a viselkedés gondolkozási mechanizmus részeként rögzül és még a felnőttkorban is sokaknál uralkodó. Ez az oka annak, hogy a vallásos köntösbe öltöztetett erkölcsi alapok a hit esetleges meggyengülésével könnyen sérülhetnek (különösen, ha a mindennapos tapasztalatokra alapozott célszerűséggel nem egyeztethetők össze). A hívők ezt a jelenséget a hitetlenség következményének és velejárójának gondolják, ez azonban távol áll a valóságtól. Az erkölcs megalapozásához nem szükséges a vallásos hit, így az "istent nem félő" emberek kölcsönösségre alapozott erkölcsössége biztosabb alapokon nyugszik.
A gyermekkori elfogadásra épülő hit az emberi társadalom evolúciójának terméke, minden ember alapvető tulajdonsága, ami genetikai úton rögzült hajlamra vezethető vissza. Nem más, mint a túlélési ösztön tudati megerősítése és lényegében az összefüggéseket kereső ember világkép-kialakításának egyik tényezője. Két formája, a racionális és az irracionális hit két, döntően eltérő világképet eredményez, amelyek történetileg is erősen különválnak. Az emberiség hajnalán létrejött mágikus gondolkodás a különböző vallások megjelenéséhez vezetett, míg az észlelésre, a jelenségek rendszeres megismétlődésére, a levonható következtetések megbízhatóságára alapozott hit a tudományos gondolkodás kialakulásában játszott alapvető szerepet.
Napjainkra a vallásos hit eredetével kapcsolatos kérdések tisztázásához már több mint elegendő információ, bizonyíték és tudás halmozódott fel, a hittel kapcsolatos nézetkülönbségek, viták és összecsapások azonban nem csillapodnak. A hit alapját, az ember- és természetfeletti hatalom létezésének kérdését a társadalom nem képes nyugvópontra helyezni, mert a hitre épülő belső és külső erők a hívő emberek gondolkodására aránytalanul erős hatást gyakorolnak.
A természetnek kiszolgáltatott ember lépten-nyomon került olyan helyzetbe, amikor addig szerzett tudása elégtelennek bizonyult egyes, a környezetében kialakuló helyzetek és jelenségek megértéséhez. Ma már lehetetlen azonosítani azt az időszakot, amikor ennek hatására elődeinkben először fogalmazódott meg az őt befolyásoló, nálánál hatalmasabb, titokzatos erők létezésének gondolata. Tanácstalanságukat fokozta és felnagyította félelmük, csodálatuk a természet olyan jelenségei iránt, amelyeket kellő ismeretek hiányában nem voltak képesek felfogni.
Vélhetően az egyik legkeményebb dolog a halál elfogadása volt, amit a régészeti leletek több tíz-, vagy akár százezer évre visszamenően kimutatnak. Már az állatvilágban is sok jel utal az elmúlás feldolgozhatatlan jellegére. A magas szintű gondolkodásra képes elefántok halottkultusza a kialakuló intelligenciának a halál jelenségével szembeni védtelenségét mutatja, ami az ember fantáziája révén egy valóságon túli képzeletvilág létrejöttét nagymértékben segítette. Hasonló hiedelem-formáló helyzetekként említhetjük a hirtelen támadó pusztító természeti erőket, a betegségeket vagy az élelemszerzés, a vadászatok bizonytalanságát, amelyek ellen számtalan mágikus módszert találtak ki.
A világról gondolkozó őseinknek az álomban tapasztalt események értelmezése is megoldhatatlan feladat volt. Az álom jóval idősebb az emberiségnél, azonban az önmagáról gondolkodó ember számára teljesen érthetetlen események sora, amelyek nyoma gyakran ébredés után is tudatunkban marad, a régi ember fejében számtalan félreértést szült. A már halott társak rendszeres megjelenése az álomban valóságnak tűnt és arra inspirálta az embereket, hogy képet alkossanak egy, a mindennapi életen túli világról, amelyben a halottak tovább élnek, és ami azt sugallta, hogy az emberhez hozzátartozik valami, ami a halállal sem szűnik meg. A lélek és a túlvilág fogalmának megjelenése őseinket tovább sodorta a vallásos hit felé, ami aztán a nyelv fejlődésével párhuzamosan lassan beépült a formálódó közösségi tudatba, erősen kötött szabályokat kényszerítve az emberekre.
Ekkorra az ember megnövekedett méretű agya révén már képessé vált a transzcendentális hit absztrakt gondolatmeneteinek, egységes, hihető rendszerének kialakítására, befogadására. A vallás kiépülése a tudatnak a valóság érzékelésére irányuló képességét módosítja azzal, hogy a világot önkényesen kiegészíti egy kitalált, nem látható és nem valóságos dimenzióval, amelyben a fantázia átveszi a valóság szerepét. Ezáltal kiiktatja a tudat természetes kényszerét arra, hogy a környezetet a létező világ eszközeivel magyarázza, utat engedve ezzel a képzelgésnek. Ez a gondolkodás magában hordoz egy beépülő szűrőt, ami a valóság érzékelését, a világról alkotott képet hozzánk igazítja, más színt és formát adva a létezésnek. A spiritualizmus gyermekkori, érveket nem igénylő, evolúciós kényszerre épülő elfogadása a gyermekkori kiszolgáltatottság állapotában, valamint a tanulás alapvető mechanizmusai révén hatékonyan működő örökségünkké vált.
A vallás kialakulását az agy és az érzékek téves vagy hibás, esetleg csak túl óvatos működése mellett az is elősegítette, hogy a korai ember agyában létrejött belső modellben az élőlények saját magukon kívül környezetüket is személyiség-jelekkel ruházták fel, az élőlények mellett a környezetük élettelen részét is ideértve. Ehhez hasonlóan a fenyegető, de nem azonosítható és érthetetlen veszélyforrások, jelenségek is személyiség-jellegűvé, és a kialakuló gondolkodás elemeivé váltak, amelyek a fantázia közreműködésével láthatatlan, megtapasztalhatatlan lényekhez kötődnek. A természeti népek körében ismert jelenség, hogy mentálisan terhelt társaikhoz babonás félelemmel közelítenek, bennük természetfeletti erők megnyilatkozását látják. A rendszeresen félreértett, félremagyarázott információk szintén könnyen válhattak a meggyőzés eszközévé, amit ma is számtalanszor tapasztalunk az UFO jelenségekkel, az asztrológiával vagy a természetgyógyászat vadhajtásaival kapcsolatban. Mindez jelenleg is hatalmas szerepet játszik a tudomány elutasításában, az áltudományok népszerűségében, a valőság megismerési folyamatainak kisiklásában.
Nem kétséges, hogy a tudatmódosító szerek használata a kezdetektől sarkallta az embereket arra, hogy a különleges élményeket valódinak gondolva a mindennapi tapasztalaton túli világ létezését elfogadják. E szerek tudatos alkalmazása a másik világról alkotott tévérzeteket aztán a kialakuló vallásos elképzelések szolgálatába állította, vagy akár alattomos egyéni célok eszközévé tette. Tömeges használatuk azóta is előfordul, elborzasztó következményeiről gyakran szerzünk tudomást.
A kábítószerek tudatra gyakorolt hatásai már viszonylag régen ismertek, ahogyan az is, hogy érzéki tévedések drogok nélkül is történnek és szándékosan előidézhetők. A tudat működésének tanulmányozása során derült ki, hogy az egészséges elme sem pontosan tükrözi a valóságot. Agyunk a legtöbb területen tudatosság nélkül működik, érzékelésünk, sőt reagálásunk azok tudatosulása előtt megtörténik. Az agy az érzékszerveket érő hatalmas információ-áradatnak csupán töredékes, korlátozott feldolgozására képes, ezért a belső modell segítségével szelektál közöttük. Ennek magasabb szintjén a tudatosság küszöbét is csak a tudatalatti által kiválasztott ingerek képesek átlépni, azonban e többszörös szelektálás nem működhet tökéletesen. A tudatosság "vakfoltjai" gyakran szolgálnak eszközül megtévesztésekhez, szélhámosságokhoz, és a mai, tanult emberben is a spiritualizmus elfogadására ösztönöznek. Hasonló reakciókhoz vezethetnek a tudományos magyarázat nélküli események, vagy a logikánk tévedhetetlenségébe vetett hittel levont alaptalan következtetések, nem beszélve a hiányosan megalapozott tudás vagy a fel nem ismert tudatlanság következtében elfogadott, csábítóan kínálkozó állításokról. Természetes és nehezen elítélhető, ha az élet megpróbáltatásai, az utolsó utáni reménnyel biztató segítség délibábja az egyébként racionálisan gondolkodó embereket is megkísérti.
Az ok-okozati jelenségek felismerésével az emberben erős késztetés alakult ki arra, hogy a tapasztalt jelenségek magyarázatát keresse, ennek sikertelensége esetén hiányérzetét kénytelen képzelgéssel kielégíteni. A gondolatvilág kerekségének igénye az önfenntartáshoz hasonló kényszerré vált, így kultúránkat a hiánypótló fantázia által kitöltött hézagokból is építkező tudat hozta létre. A fantázia termékeire alapozott hitvilág a nyelv kialakulásával párhuzamosan bekerült a formálódó közösségi tudatba, erősen kötött gondolkodási szabályokat kényszerítve az emberekre. A gyermekkorban a szülők iránt érzett feltétlen bizalom következtében alapelemként, a kultúrális örökség részeként épül be a gondolkodásba. Az etológiából ismert ’bevésődési’ jelenség emberre is alkalmazható változatának ezt a hatását ma is tapasztaljuk, amikor a gyermekkorban kapott ismeretek szinte megváltoztathatatlanul beíródnak az emberek tudatába. Ennek döntő oka az, hogy a friss, fogékony agy az első benyomásokat nagyon mélyen és tartósan, nehezen megváltoztatható módon rögzíti. Erre vezethető vissza egyebek között a vallásosság és más ideológiai orientációk tántoríthatatlan megőrződése is. Valamely szellemi irányultság megváltoztatására annak végleges rögzülése előtt, elsősorban fiatalkorban van reális esély, amennyiben az érintettet kellően erőteljes ellenhatások érik.
Az őskori ember közösségi tudatában meghatározó volt az a gyakorlat, hogy a nem értett jelenségeket ember feletti erőkkel magyarázzák. Ahogy a közösségek társadalmakká fejlődtek, a természetfeletti erőkbe vetett hit a társadalom irányításának hasznos segédeszközévé vált és a hatalmat támogató vallás intézményei is kialakultak, miközben maga a vallás továbbfejlődött. Néhány ezer éve a sok, korlátozott hatalmú istenségre alapuló vallás helyét az egyistenhit kezdte átvenni, azonban ma is léteznek kultúrák ill. vallások, amelyek több különálló istenség létét hirdetik. Az egyistenhitre alapuló vallásokban is megtalálhatók még más természetfeletti hatalmasságok nyomai. A tudományok rohamos fejlődése mellett dogmává merevedett vallásos világkép ellentmondásait a tanok korrekciói igyekeznek feloldani, azoknak egyre inkább csak szimbolikus értelmet tulajdonítva. Ezzel együtt a vallásosság egyre kisebb jelentőséggel bír az emberek gondolkodásában és világnézetében, amint a társadalmak irányítása is kikerül a vallás hatóköréből.
A modern vallásképek egyike ma a személytelen, nem körvonalazható istenkép, amelynek szerepe az általunk érzékelhető világ megalkotására korlátozódik. Különös jelentőséget kap ez azok között, akik a tudomány által kínált ismeretek realitását elfogadva nem tudják azt összeegyeztetni a hagyományos, uralkodó és számonkérő istenképpel, amit a tudomány gyakorlatilag már meghaladottá tett. A nagyobbrészt bizonytalanságra épülő, megengedő, átmeneti istenhit nem magasabb rendű és nem is korszerűbb, hiszen ugyanazon gyökérről fakad, mint sok évezrede élt emberőseinknél: az ismeretlen dolgoktól való félelemből,azok természet fölötti eredetének magyarázatából táplálkozik. Az ember sok generációs berögződése – a vallás bevésődése a társadalmi tudatba – hosszú ideig jelen volt a megismerés folyamatában, de jelentősége fokozatosan csökken. Nem véletlen, hogy a vallást védők az evolúció tanait erősen támadják vagy tudatosan félremagyarázzák, elködösítik, hiszen a természet, az élővilág, az agyműködés és az emberiség fejlődésének, történetének tudományos megismerése szolgáltatja a döntő eszközt a vallásos hit alapjainak megkérdőjelezéséhez.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés