A Nagy Szűrő
Fejléc

Fórum     Blog     Társalgó     Visszajelzés         Home

 
Bevezető
 
Tartalom
 
A vallás jövője

Vallás és jövőkép

A nyugati típusú demokráciákban a vallás hatalmi szerepe jelentősen visszaszorult, maga a vallás tömegfelfogása is döntően átalakult, azonban jelenléte nem vitás és befolyása ellentéteket szül. Mindaddig, amíg a vallásos nézetek hasonló nagyságú erőket képviselve állnak szemben a fejlődésen és tudományos alapokon álló nézetekkel, a vallásos világszemlélet hosszabb-rövidebb időre éppenséggel felül is kerekedhet, ami viszont - a tudományos alapú gondolkodás visszaszorulásával - súlyos károkat okoz valós érdekeink felismerésében és követésében. A vallási erőszak bármilyen formájának esetleges előtérbe kerülésével nem csak a hozzánk hasonlóan gondolkodók fizethetnek súlyos árat eszméikért, hanem magának az emberiségnek is csökkennek az esélyei a túlélésre. Ezt a veszélyt nagymértékben felerősíthetik a társadalmaknak az emberiség előtt álló nehézségek által kiváltott ösztönös reakciói, amelyeket a múltból jól ismerünk és megjelenésük a jövőre nézve sem biztat semmi jóval.

A globális megpróbáltatások csak valós helyzetünk, érdekeink felismerésével, az erre alapozott tudatos cselekvéssel küzdhetők le. Az emberiség létszáma és a társadalmak egymásra gyakorolt hatása már túl nagy ahhoz, hogy az ösztön-reakciókat mutató társadalmak egymástól elszigetelten, saját erejükből küzdjenek meg ezekkel a globális a problémákkal, így a közöttük feszülő konfliktus-helyzet is globálissá, az egész emberiséget fenyegetővé fejlődhet. Az emberiség küszöbön álló globalizálódása nem válhat teljessé a másokat kizáró, hegemóniát követelő vagy különállást hirdető vallási vagy ideológiai alapokon. 

A miért mellett legalább ennyire fontos kérdés a hogyan, azaz milyen eszközeink vannak a vallási és egyéb ideológiáktól mentes világnézet széles körűvé tételére. Az átalakulás semmiképpen sem lehet erőszakos, mert embereket sért, akik egyébként többnyire nem saját akaratukból lettek hívők, és jószándékaik csupán világnézetük alapján nem vonhatók kétségbe. Bármiféle erőszak alkalmazása – akár alapvető humanitárius és etikai okok esetén is - ellentétes reakciót váltana ki, és csak ártana az átalakulásnak. Ugyanígy nagyon kis esélye van a határozottan ideológia-követő emberek szemléletmódjának átalakítására irányuló bármilyen erőszakos igyekezetnek.

Az emberi bevésődés természete, amely alapvető a hit rögzülésében is, adja a válasz egyik részét: a világnézet kialakulása fiatal korban történik, ezért az oktatás, nevelés mikéntje, minősége döntő a jövő nemzedékének világnézete szempontjából. A szülői nevelés esetleges vallási befolyásának ellensúlyozása nem csak az oktatási intézményekben, hanem a média erejének kihasználásával is kívánatos volna, de figyelemmel kell lenni az emberek érzékenységére, hogy a változásokkal szembeni ellenállásuk ne öltsön káros, kezelhetetlen formát. A természet megismerése, a tudományok hitelessé válása már eddig is megtette hatását a direkt istenkép erős árnyalásával és visszaszorításával, illetve indirekt hitté alakításával. Az újabb generációk az egyházi hatalom és az esetleges egyoldalú szülői befolyás mérséklődésével egyre nagyobb lehetőséget kapnak világnézetük szabad alakítására, ahol a tények, érvek és a bizonyítás iránti igény folyton növekvő szerephez jut. 

Mai világunk fejlődésében súlyos negatív irányok is mutatkoznak, mint például a fiatal korosztály egy részének a felfokozott élettempó miatti magára maradása, tanácstalanná és céltalanná válása, amit a média önérdekű kultúra- és értékértelmezése és a tudomány nem kifejezetten szenzáció-jellegű eredményeinek háttérbe szorítása tovább fokoz. A szülői nevelésnek az emberi együttélés és egyéb normák vallásmentes megközelítésében új eszközöket, módszereket kell találnia, de ebben a társadalom és az iskola mellett a médiának is növekvő szerepe és feladatai vannak. A társadalomnak fontos feladata, hogy a bizonyos érdekkörök számára jövedelmező, de társadalmilag haszontalan divatirányzatok média általi felkarolását ellensúlyozandó, valós igényeinek, véleményének hangoztatásával segítse a tudományos világkép terjedését és elfogadását. Az új generációk tudatos nevelése nyomán kialakuló magasabb elkötelezettség a fejlődés követelményeinek is jobban megfelel. Ez a feladat alapvetően ideológia-semleges, de hosszú távon a vallásos ideológiától mentes világszemlélet kialakulásának bizonyítottan leghathatósabb eszköze. A társadalom egészséges fejlődése önmagában is a vallási kötelékek alóli szabadulást segíti, azonban ez a viszonylag lassú és szabályozatlan folyamat a racionális gondolkodás fokozott népszerűsítésével, a tudatos társadalom kialakításával jelentősen felgyorsítható és megerősíthető.

Bármennyire is tűnik egyirányúnak a jövő, valódi képünk nem lehet arról, hogy mi vár ránk. Az emberiség gondolkodása nem egysíkú, és a jövőben sem valószínű, hogy ilyenné válik. Azt sem biztosíthatjuk utódaink számára, hogy soha többé nem történnek embert, sőt emberiséget próbáló események, amelyek a vallásos hit ismételt megjelenésének újra lökést adhatnak. Talán rajtunk is múlik, hogy az eljövendő korok emberei milyen elkötelezettséget fognak érezni a racionális világkép töretlenségének megőrzésére.

Emberiség válaszúton

Hitkérdések

Vallás

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2016-01-25
 
Szavazás
Gyorsvélemény
Mennyire ért egyet a honlap gondolataival?

Teljesen
Sok mindennel igen
Részben
Sok mindennel nem
Egyáltalán nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Minden jó gondolat annyit ér, amennyi megragad belőle a köztudatban


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.