Mars-mánia
A világűr felé tekintgető emberiség reflexei a megszokott, sok évezredes módszert követik: álmodunk egy másik Földet, és imádjuk a gondolatát, mint elődeink a bálványokat. Ettől a felületes, átgondolatlan felfogástól csak egy kicsit kell mélyebbre tekintenünk, hogy rájöhessünk, megint nagy hibát követünk el. Nem az álmodozással van a baj, mert a célkitűzés, az ember tartós jelenléte az űrben megvalósítható és szükséges lépés, a kivitelezés helyszínét azonban újra kell gondolnunk.
Az első felmerülő kérdés triviális: képesek vagyunk-e egy másik Földet létrehozni a Marson és egy Mars-utazásnak lehet-e ilyen célja. A válasz is az, ami zsigeri szinten él bennünk: nem lennénk emberek, ha nem vágynánk oda, és ha nem tennénk lépéseket ebbe az irányba. A második kérdés azonban már valódi dilemma: vajon az űr meghódítása igényli-e ennek a lépésnek a lehető leggyorsabb megtételét, vagy más oka is lehet a Mars felé tett lépéseinknek?
A Marson - más égitestekhez hasonlóan - olyan kérdésekre is keressük a választ, amelyek a Földön kívüli élet keletkezésének lehetőségeit kutatják. Ehhez már eddig is számos biztató információ áll rendelkezésre, de csak a személyes jelenlét adhatja meg a legnagyobb biztonságot a kutatási lehetőségek teljeskörű kihasználására. Vajon érdemes-e önmagában ezért ekkora kockázatot vállalni? Ha a másik Föld esélye reális lenne, akkor talán igen, ellenkező esetben a marsutazás idő előtti erőltetése értelmetlen, szükségtelen hősködés.
A megnyugtató válaszokhoz újabb kérdések egész sora vezet, amelyek feltétele és megválaszolása nélkül aligha nevezhetjük logikusnak hozzáállásunkat. Van-e más, kevésbé megterhelő, kevésbé kockázatos, és a végső cél, a kozmikus honfoglalás szempontjából célravezetőbb, hasznosabb lehetőség a rendelkezésre álló energiák felhasználására? Ezeket elemezve már sokkal közelebb kerülhetünk a valósághoz, legalábbis a célkitűzés pillanatnyilag helyesnek tűnő megítéléséhez, függetlenül attól, hogy a jövő és a technikai haladás - ahogy azt már megszokhattuk - még számtalan meglepetést tartogathat számunkra.
Nem kétséges, hogy mindig azt a lépést kell megtennünk, amelyik a legsürgetőbb, amelynek realitása a legkézenfekvőbb, és amely nem sodorja veszélybe a végső cél elérését. Az űrkutatás jónéhány évtizede alatt ezeket az érveket gyakran felülírták a politika és egyéb tényezők, mint például a tömegtájékoztatás hajtóerői. Mára, részben a magánkézben lévő űrvállalkozások megjelenése következtében, ezek a szempontok kevésbé befolyásolják a döntéseket, de a közvéleményt most sem lehet figyelmen kívül hagyni, legfeljebb befolyásolni. Hogy ezt ki milyen célból és irányban teszi, az tárgya lehet a találgatásoknak, de a döntéseket ezzel együtt is az ésszerűségnek kell meghatározni. Ebben a felfogásban a Mars-mánia több sebből vérzik.
Jónéhány évtizede elértük már a Holdat, hosszú időn keresztül űrsiklók biztosították a Föld körüli jelenlétünket, és komoly tapasztalatokat szereztünk az emberi szervezet űrállóságáról. Talán ezek nem igazán kedvező volta gátolta meg az illetékeseket abban, hogy tovább merészkedjenek. Nem vitatkozhatunk azzal az állítással sem, hogy a kisebb technikai változásoktól eltekintve már jó ideje helybenjárunk. A Mars-kutatás sem mutat igazi áttöréseket, hiszen próbálkozásaink a Marsra szállás nehézségei miatt időnként kudarcokhoz vezetnek, ami egy ember-vezette kísérlet hatalmas kockázataira is felhívja a figyelmünket.
Érthető az a nézőpont is, hogy a közfigyelmet nem szabad lankadni hagyni, kell valami, ami fenntartja az érdeklődést a világűrben található lehetőségeink iránt. Még azt sem kell elfogadni, hogy az űr meghódítása a távoli jövő feladata. A ránk leselkedő veszélyek - akár a súlyos természeti katasztrófák, akár az emberiség ellentmondásos tevékenységének negatív következményei, vagy a kiszámíthatatlan és mindennél súlyosabb kozmikus események - egyre jobban tudatosulnak bennünk. Kell a remény, a kiutat mutató kilátások, de a Mars-utazás nem ilyen. Nem csak azért, mert egy esetleges kudarc éppen ettől fosztana meg minket, sokkal inkább, mert a Mars kolonizálásába vetett hit egyáltalán nem reális.
Ha esetleg zökkenőmentesen sikerülne egy ilyen utazás, amiről egyre többet hallunk, akkor sem azt a második otthont találnánk meg, amire vágyunk, amitől a biztonságunkat, fajunk jövőjét reméljük, mert a Mars minden, csak nem menedék. Elég a fizikai körülményekre gondolnunk, a harmadnyi gravitációra, a légkör és az oxigén (és persze a víz) hiányára, az élettelen, de megpróbáltatásoktól egyáltalán nem mentes környezetre, a kozmikus sugárzással szembeni védtelenségre, a Naptól való távolságra, vagy az éghajlati stabilitást biztosító Hold hiányára. A Mars (és minden elérhető bolygó) lakhatóvá tétele éppúgy irreális vállalkozás, mint a sok milliárdnyi ember Marsra szállítása egy vészhelyzet során. A Marson olyan, az ember számára elviselhetetlen viszonyok vannak, amilyeneket a Földet érő legsúlyosabb katasztrófák sem eredményezhetnek. Ha ott történne valami borzasztó esemény, a földlakók még mindig sokkal jobb helyzetben lennének, mint a magukra hagyott Mars-telepesek. Sokkal egyszerűbb itt megteremteni a biztosítékokat a túlélésre, mint a Marsot földszerűvé tenni, ami az ott rendelkezésre álló, minden valószínűség szerint sokkal korlátozottabb erőforrások végletes szűkössége miatt is oktalan, értelmetlen kísérlet volna.
Évszázados múltra tekint vissza az a gondolat, hogy a földihez hasonló, fenntartható életkörülményeket az űrben is meg tudjuk teremteni, kétségtelenül a mainál jóval nagyobb erőfeszítésekkel és összefogással, aminek akadályai viszont "csak" ellentéteinkben, gondolkodásmódunkban gyökereznek. Az űrben keringő, mesterséges gravitációval, megfelelő légkörrel, kozmikus sugárzás elleni védőpajzzsal, bőséges napenergiával ellátott űrvárosok megvalósításához ki kell alakítani azt az űrtechnológiát, amely az aszteroidák anyagát hasznosíthatja a földi ellátás helyett. Erre akkor is szükség lenne, ha a Marsra mennénk, de a Marson történő berendezkedés közel sem vezethet hasonló sikerre a fizikai és egészségügyi akadályok miatt. Az űrotthonok fejlesztésében kimeríthetetlen lehetőségek vannak: a becsült felhasználható nyersanyag akár a jelenlegi földi népesség többmilliószorosát képes emberhez méltó körülmények között fenntartani. Persze csak addig, amíg a Nap meg nem hal, ám annak várhatóan néhány milliárd éves élettartama több, mint elegendő perspektívának tűnik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
