A hiszékenységtől a szkepticizmusig
A rendelkezésünkre álló információk kezelésének két alternatívája az evolúció során egymással párhuzamosan alakult ki. Ezek az állatvilágban az ösztönök irányítása alatt állnak, az embernél azonban a gondolati világ létrejöttével új, egyre növekvő fontosságú színteret kapnak.
Az ösztönös jóhiszeműség az a viselkedésmód, amely az egyén létének kezdeténél rögtön főszerephez jut, amikor az újszülött a gondozójától viselkedési mintákat sajátít el. Az ösztönös gyanakvás nagyon gyorsan társul hozzá, mert az alkalmazkodás hasonlóan nélkülözhetetlen kelléke annak felismerése, hogy a világon nem csak jószándék létezik. Mindez természetesen az ember esetében is így van, azonban a tudat fejlődésével párhuzamosan más irányultságot kap. A gondolkodás kialakulásával - sok más ösztönhöz hasonlóan - a jóhiszeműség és gyanakvás a tudatban magasabb szintre kerül. Ennek egyik fő oka egy túlélési technika, a megtévesztés tudatos gyakorlatának kifejlődése, amelynek eredete az állatvilághoz vezet. A két ellentétes viselkedésmód az evolúcióban fontos szerepet kap, mint az együttműködés és a verseny párhuzamos jelenléte.
A korai társadalmakban a nevelés során az utódok az ösztönös jóhiszeműségnek köszönhetően egy alapvető mentalitást, világfelfogást kaptak szüleiktől, ami egész életüket meghatározta. Főszerepbe került a vallásos hit, mint a szakrális társadalmak meghatározó jelensége, ami a társadalmi tudatot abszolút kizárólagossággal, megkerülhetetlenül átszőtte. Az ebben való kételkedés az egyén túlélési esélyét erősen lerontó, evolúciós zsákutcát jelentett. Az ember megteremtette magának a jóhiszeműség fejlettebb megfelelőjét, a tudatba ágyazott vakhitet, aminek ugyan nem voltak valóságos alapjai, mégis valódi erőre tett szert, és a történelmet hosszú időre meghatározta. A gondolkodás, a társadalmi tudat fejlődése volt az a tényező, amely a kételkedés hasonló átalakulását, a szkepticizmus megjelenését lehetővé tette, a részben hiszékenységgé szelídült vakhit ellentmondásosságát felszínre hozta, de még ma sem képes teljes mértékben kontrollálni.
Mai világunkat a jóhiszeműség és a gyanakvás átláthatatlanná vált, szövevényes kapcsolatrendszere jellemzi. A tudatnak mindkettőre szüksége van, mert létezésének és működésének alapjait jelentik. Kialakulásuk azonban valós és képzelt, félreismert-félreértett okokra egyaránt visszavezethető, amelyek a gondolkodás megfelelő szintjén szétválaszthatók. Ehhez át kell látnunk, hogy milyen természetű gondolatok irányában és milyen mértékben kell jóhiszeműen, milyenekkel szemben gyanakvással viseltetnünk. Tudnunk kell azt is, hogy abszolút bizonyosság nem létezik, a vakhitnek nincsenek alapjai, csak a valószínűség magas szintje adhat bizalmat, ruházhatja fel meggyőződésünket kellő erővel.
A jó döntés kulcsa a valóságos bizonyítékokra alapozott, ellentmondásoktól kellően mentes, új események, jelenségek előrelátását lehetővé tévő, helyesen értelmezett ismereteinkben van, ez viszont tudásunk megfelelő szintre emelését teszi nélkülözhetetlenné. A kontroll nélkül működő elme nem alátámasztható termékei, a kitalációk - bár elvileg (rendkívül alacsony valószínűséggel) még valóságosak is lehetnek - a hihetőség szintjén a legalacsonyabb minősítést érdemlik. A bizalomra joggal számot tartó gondolatok hosszú folyamatokban születnek meg, a kételkedés állandó kontrollja mellett. Szükség van rájuk, mert nélkülük tudásunkat, gondolkodásunkat nem fejleszthetnénk, jövőnket nem tudnánk biztos alapokra helyezni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés