A migráció ellentmondásai
Érdekes ellentmondásokat tapasztalunk a migráció kísérő jelenségei között. Azt gondolnánk, hogy a halálos fenyegetettség és a létfenntartás minimális körülményeinek hiánya idézi elő a menekülés jelenségét, és ha a menekülők valahol biztonságban érezhetik magukat, megszűnik az ok a további menedékkeresésre. Tennivalójuk csupán annyi, hogy menedéket kérjenek az első olyan helyen, ahol ezt biztosítani tudják. Az esetek messze túlnyomó többségében azonban a menekült-státuszra igényt tartók nem ezt teszik, hanem semmiféle törvényt vagy elvárást nem tisztelve, további veszélyeknek és megpróbáltatásoknak kitéve magukat olyan országokba igyekeznek, amelyektől a legtöbb előnyt remélik.
A menedékkérés kiszolgáltatottságot feltételez, ahol a segítségnyújtóval szemben a hazudozás nem megengedhető és nem is kifizetődő, ha el akarjuk kerülni az együttérzés megváltozását. Tömeges jelenségként tapasztalható azonban, hogy már a személyazonosítás során nyilvánvalóan valótlan állítások hangzanak el, beleértve olyan, viszonylag könnyen ellenőrizhető dolgokat, mint az életkor. A segítségnyújtásnak nyilvánvalóan nem lehet feltétele valamilyen azonosító dokumentum megléte, azonban az is mindennapos jelenség, hogy a menekült státuszt igénylők hamis igazolványokat mutatnak fel, vagy eredeti dokumentumaiktól megszabadulnak, amelyek aztán "illetéktelen" kezekbe kerülve erősen rontják a migránsok tömegeinek szavahihetőségét.
Az útrakeltek jelentős anyagi áldozatokat hoznak a jobb élet reményében, amelyek aztán az embercsempészeket gazdagítják. Ezek az összegek azonban számos esetben olyan nagyságrendet képviselnek, ami a kibocsátó országban csupán az átlagosnál lényegesen jobb vagyoni helyzet esetén elérhető. Egy menekült esetében nem feltétel a szegénység, azonban a migránsok túlnyomó része nem bizonyul valódi menekültnek, és az általuk "elköltött" összegek nagysága felveti a kérdést, milyen forrásból származik a pénz. Feltételezve természetesen, hogy valóban sokan mindent feláldoztak, hogy jobb körülmények közé kerülhessenek, felvetődik a külső, nem önzetlen támogató beavatkozása, de illegális, esetleg bűnözői tevékenység jelenléte is.
A segítséget nyújtó országok anyagi terheket vállalnak, amikor menekülőket fogadnak be. Nem ennek fejében, hanem saját érdekükben alapvető elvárás, hogy a megsegítettek ne harapjanak bele a segítő kézbe. A nyugati sajtó által rendszeresen elhallgatott események azonban nagyon sokszor ezzel ellentétes tapasztalatokról tesznek bizonyságot: a migránsok által elkövetett bűncselekmények, késelés, erőszak (különös gyakorisággal nemi erőszak) ma már mindennaposnak számít, még az őket közvetlenül segítők rovására is.
Meglepő, akár megdöbbentőnek mondható az a tény, hogy a gazdag arab országok nem hajlandóak kivenni a részüket a migráció enyhítéséből. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy jó lehetőséget látnak ezzel az Európai Unió gyengítésére, akár szétverésére. A másik ok azonban az, hogy az ide özönlő tömegeket ők maguk nem tartják érdemesnek arra, hogy saját országuk polgáraivá váljanak, talán azért, mert integrációjukat reménytelennek tartják.
Az Európát mostanában rendszeresen elérő terrorizmus egyik forrását már régebben ismerjük. A korábbi bevándorlók második, harmadik generációjából származó, az iszlám terrorizmushoz sok szállal kapcsolódó, az integráció sikertelenségét megélt emberek hajtják végre a tömeges áldozatokkal járó merényletek döntő többségét. A migránsokkal érkezők könnyen fanatizálható része több, mint bőséges utánpótlást jelent ezek számára, különös tekintettel azokra az eliszlámosodott gócokra, ahol nyíltan folyik megszervezésük és kiképzésük, az iszlám hatalmi rendszer kiépítésével együtt. A migránsok, akiket a remélt meggazdagodás helyett súlyos megpróbáltatások és sívár körülmények várnak, ma nem ellenőrizhető mértékben, de valószínűsíthetően nagyságrendekkel szaporítják ezeknek a potenciális terroristáknak a számát. Még becslések sem tehetők azonban arra vonatkozóan, hogy az eleve ilyen szándékkal érkezők száma mekkora lehet valójában.
|