Az információ forrása és megbízhatósága
Gondolkodásunk jelentős része olyan tudásra épül, amelyet nem személyesen szereztünk meg, hanem valamilyen rajtunk kívül álló forrásból származik, saját szerepünk mindössze annak befogadására vagy elutasítására terjed ki. Az esetek döntő részében mégis saját tudásunkként kezeljük azután, hogy a hihetőség és megbízhatóság saját magunk által meghatározott követelményeit kiálló információkat logikai rendszerünkbe integráljuk. Az így kialakított ismeretek megbízhatósága azonban kevésbé függ tudáshátterünktől és értékelési módszereinktől, azt döntően az információ forrásának megbízhatósága határozza meg. Ellentmondó vagy a valóságot elferdítő, akár meghamisított információkkal nem csak a politika területén találkozunk, azonban kevés olyan terület van, ahol az egymással gyökeresen szembenálló, nemegyszer szándékosan torzított vagy meghamisított információk hasonlóan súlyos károkat képesek okozni.
Az elérhető társadalmi-közéleti információk hitelességének vagy alaptalanságának biztos felismerése a köznapi ember számára a legtöbb esetben bizonytalan vállalkozás, ennek ellenére könnyen kötelezzük el magunkat valamelyik oldal felé, mert azok reakciói látszólag illeszkednek saját logikai rendszerünkhöz. A bennünk ilyen módon kialakuló világkép a vakhithez sokkal közelebb áll, mint a természettudományos alapokon nyugvó, azok próbáját kiálló bizonyítékokra épülő, indokolt várakozásainkhoz. A tévinformációk alaptalanságának bebizonyosodása gyakran mégis a reális gondolkodásba vetett hitet rombolja ahelyett, hogy saját értékrendszerünk és ítélőképességünk helyességében kételkednénk. Azért alakulhatott így a helyzet, mert a természettudományok hatalmas fejlődését nem követte a közgondolkodás, amely még most is nagyobbrészt érzelmi alapokon működik. A tudományos módszerek alkalmazása a társadalmi és emberi kapcsolatok területén hiányzik.
Társadalmi kérdésekben hibás az a természettudományos ismeretek terén eléggé megalapozott mentalitás, amely mentén az információkat - kellő személyes ismeretek híján, de a jól kiépült és bevált gyakorlat alapján - gyakran fogadjuk mélyebb elemzés nélkül. Ennek egyik oka a természet és a társadalom eltérő jellege, amiből a természeti és társadalmi törvények időtállósága közötti különbség következik: a természet, az anyagi világ jelenségei nem változnak, a társadalom azonban folyamatos átalakulásban van, ezért a természeti törvényekhez hasonlóan általános érvényességű törvényei nem léteznek.
A társadalom működése kapcsán is kialakult az a megismerési gyakorlat, amely képes a közgondolkodás formálására, azonban ennek megbízhatósága jóval alacsonyabb a természettudományénál. Ennek oka a két terület időtállósági jellemzői közötti alapvető különbségen kívül az is, hogy az elfogadás nem azonos értékű konszenzusra épül. Míg a természettudományos ismeretek területén a mértékadó tudományos körök teljes konszenzusát várjuk el, addig a társadalmi kérdések terén elegendőnek tartjuk a hozzánk hasonlóan gondolkodók egyetértését. Ezen a téren a mások által kialakított, másod- vagy harmadkézből származó, általunk gyakran nem ismert logikára épülő gondolatok, információk és ítéletek érzelmi alapú, kritikátlan befogadása nem csak zűrzavarral, de súlyos veszélyforrások kialakulásával is fenyeget.
A sokszorosan "átöröklött", kritika nélkül átvett gondolatok közösségteremtő ereje a kritikusabb gondolkodású emberekre is hatással van, miután észlelik saját logikájuk kisebbségbe szorulását. Ez a tömeghatás számos félrevezető gondolat meghonosodásában érhető tetten, teljesen mellőzve a tudományos témákban kialakult általános konszenzus-igényt. Az ilyen gondolati közösségek könnyen manipulálhatók, tévútra vezethetők. Önálló tényezőként és erőként akár időszakosan túlsúlyba is kerülhetnek és diktatórikus jelleget öltve hamis, veszélyes célokat szolgálhatnak.
A természettudományos információk magas megbízhatósága a társadalom-tudományok körében nagy csábítóerő, amit időről időre próbálnak tényként beállítani. Ennek egyik formája a természettudományok és a társadalom-tudományok összemosása, egyenértékűként történő beállítása. Nem kétségbevonva a társadalom-tudósok személyes munkájának értékét, a különbséget megtalálhatjuk abban, hogy a természettudományok arról a fizikai valóságról szólnak, amely egyebek között a társadalom működésében alapvető szerepet játszó emberi agyat létrehozta, de annak gondolati tartalmához vajmi kevés köze van. Az agy fizikai alapot teremt egy olyan szellemi-gondolati világ létezésére, amelynek "csupán" létfeltétele az agy neurológiai aktivitásán keresztül a fizikai világ létezése, de tevékenységét döntően önmaga irányítja, a külső fizikai világtól jelentős függetlenséggel. (Ez azt is jelenti, hogy a szellem, a gondolat, vagy bármilyen ehhez kötődő fogalom létezése tőlünk, emberektől függ, és nem a világegyetemben önállóan és tőlünk függetlenül létező tényező). A fizikai világ és a szellemi világ állandósága tehát alapvetően és döntően különbözik, még ha megkerülhetetlen kapcsolat van is közöttük.
A fizikai világról szerzett információink meggyőző erejét csalással és félrevezetéssel is kihasználjáki. A tudományosan elfogadott tényekre olyan következtetéseket építenek, amelyek megbízhatósága közel sem azonos az alapul szolgáló tényekével, de összekötésük révén ez a látszat kelthető. Az így elkövetett csalás akkor válik gyanússá, ha kiderül, hogy a tények tekintetében még egységes tudós társadalom a következtetések megítélésében már korántsem egységes. Ez azonban nagyon ritkán kerül felszínre (a tudósok ritkán reagálnak a tudománytalan jóslatokra), ezért ezek a csalások a társadalom egészére is súlyos hatással vannak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
