A kozmikus civilizációk sorsa
A földi élet jövőjének alapvető kérdése a kozmikus civilizációk sorsában rejlik, jóllehet azok létéről semmi biztosat nem tudunk. A földi civilizáció létezése elvárást támaszt arra, hogy történetünket kozmikus méretekben jelenlévőnek tekintsük, függetlenül attól, hogy ennek esélyei mekkorák. A világegyetem méretei és életkora jelentős valószínűséget sejtet erre vonatkozóan, míg a Naprendszer, a Föld és az élővilág történetének tanulmányozása alapján az esélyek korlátai tűnnek elgondolkodtatónak. A rendelkezésre álló egyetlen minta kozmikus esélyeiről mindaddig csak találgathatunk, amíg nem állnak rendelkezésünkre földön kívüli bizonyítékok. Ugyanez a helyzet jövőnkkel is, amelynek valamilyen szintű ismeretére lenne szükség ahhoz, hogy merő találgatásnál többet állíthassunk az esetleges kozmikus civilizációkról.
Nem számít, mennyire szeretnénk biztosnak látni a jövőnket, ezeknek az elképzelt civilizációknak a sorsáról semmivel sem tudunk többet, mint saját jövőnkről. Amikor tehát erről a témáról találgatunk, a jövőbe szeretnénk látni. A közelmúlt eseményei arra intenek minket, hogy megalapozottnak tűnő jóslataink nagyon rövid távon sem megbízhatóak, azokat előre nem látható történések akár pozitív, akár negatív irányban felboríthatják, a hosszabb távú becslések pedig - az idő hosszával exponenciálisan - válnak még bizonytalanabbá, megjósolhatatlanná. Kozmikus időléptékben még rosszabb a helyzet: a saját jövőnkre megkockáztatható jövendölésekhez jónéhány nagyságrenddel nagyobb távlatban kellene gondolkozni, a vállalkozás tehát semmivel sem több a merő fantáziánál.
A jól ismert Drake-egyenlet és a hozzá kapcsolódó Fermi-paradoxon egyik, talán legfontosabb kérdése a kozmikus civilizációk élettartama, amit a kérdést elemzők jelentős része - nyilvánvalóan a negatív földi tapasztalatok alapján - az emberi civilizáció eddigi történetéhez idomuló nagyságrendben képzelnek el, hasonlóan ahhoz, ahogy az ilyen civilizációk képességeit, szándékait is emberi léptékkel mérik. Ennek a megközelítésnek éppen az szab határt, ami saját jövőnk előrelátásának: fantáziánk alkalmatlansága a jövő kiszámítására.
A Drake formula egyéb paramétereire a csillagászati ismeretek gyors bővülése révén fokozódó megbízhatóságú, bár még mindig nagy bizonytalanságú becslések állnak rendelkezésre, ezzel szemben a saját elképzelt jövőnkre alapozott civilizáció-élettartam csupán merő találgatás. Ez a helyzet így is marad addig, amíg konkrét bizonyítékok nem állnak rendelkezésre a földön kívüli létezésre, és ezért kiemelt fontosságú az erre irányuló kutatás, amelynek magját az élet univerzális létezésének keresése adja. A kozmikus kutatások és az űrtevékenység jelentős része is ezt célozza, amellett, hogy az emberi élettér lehetőségeit tágítani igyekszik.
A kozmikus intelligencia erejére vonatkozó találgatások szinte végtelen skálán mozognak: a jelenlegi földi civilizáció képességeitől a mindenhatóságig, ahogy a lehetséges élettartam is a társadalmat alakító emberiség néhány évezredétől a végtelenségig. Előttünk is ilyen perspektívák állnak, de egyre megalapozottabb sejtésünk szerint az utat saját erőnkből kell végigjárnunk, aminek során csupán eszmei értékű támaszt jelenthet a rajtunk kívül létezőkről szerzett tapasztalat. Az emberiség csak saját magáért felelős, de ez a felelősség sokkal szélesebb körű is lehet, mint gondoljuk: mindaddig nem osztozunk benne másokkal,amíg létezésük nem nyer bizonyságot. Tevékeny külső segítség nélkül kell eljutnunk képességeink végső határáig, amit ma még szintén nem tudunk felbecsülni.
A kozmikus civilizációkra irányuló kíváncsiság lényege nem csupán fantáziánk próbálgatása vagy a szórakoztatás és a média szenzáció-éhségének kielégítése. Annak az emberi vágynak a megnyilvánulása ez, ami az előttünk álló út megismerésére irányul, de a belátható jövőben kielégíthetetlen marad. Hozzájárul viszont saját magunk megismeréséhez, jellemünk, igényeink, tudásunk, céljaink alakításához, sorsunk saját akaratunk szerinti irányítását célzó terveinkhez, egy megbízható, fenntartható jövőkép létrehozásához.
|