Igazság és realitás
Az igazság egyike a legszélesebben használt szavainknak, a róla tett állítások pedig a leggyakrabban kétségbevont kijelentések, és ebben erősen hasonlít a realitásra. Egyebek között a tényállás és a valóságtartalom eldöntésére szolgál, de a hazugsággal szembeállítva sarkított jelentéssel bír és személyes ítéletünket is tartalmazza.
Bár az igazság a realitáshoz hasonló, attól mégis alapjaiban eltérő fogalom. Utóbbi a cselekedeteink, gondolkodásunk célszerűsége és hasznossága kapcsán merül fel, az előbbi a világ jelenségeiről, történéseiről tett állításaink valóságtartalmára vonatkozik. Elegendő objektív információ birtokában tehát az igazság csupán egy eldöntendő kérdés, a realitás azonban céljainktól, preferenciáinktól is függ, ami a viszonylagosság fokát nagymértékben növeli. Az objektív információk hiányában realitás-érzékünkre támaszkodunk, az igazság kérdésének felvetése ebben az esetben jóval kevésbé indokolt.
A realitás-érzék nehezen megközelíthető és értékelhető tulajdonságunk, mert a realitás maga is egy illékony, sokféle szempontot felölelő és jelenséget takaró fogalom. Viszonylagosságával a róla alkotott elképzelések széles köre miatt rendszeresen találkozunk, erősen eltérő igazság-értelmezések, megítélések, mentalitás formájában. Valójában nagyon sok területen szinte lehetetlen egységes realitás-képet felállítani, mert az embereket nem csak a világ látásának széles skálája, de a motivációk sokfélesége is jellemzi. Mindennek ellenére léteznek olyan szempontok, amelyek mentén kisebb-nagyobb erőfeszítéssel el lehet igazodni a sokféle valóság-értelmezésben, és ehhez sokszor elég gondolatainkat a megvalósíthatóságuk, következményeik és hasznosságuk, eredményességük alapján megítélni. Realitás-érzékünk - jól vagy rosszul - ezt végzi el, és ez a tulajdonságunk segít elkerülni a körülöttünk ólálkodó álomvilágot.
Egyéni és kollektív életünk során gyakran előfordul, hogy döntéseinket valamilyen nyomás hatására a realitás-érzék próbája nélkül hozzuk meg. Ilyen befolyásoló erőként tekinthetünk a vágyainkra és félelmeinkre, amelyek kényszerítő ereje természetes kábítószerként hat, függetlenül akaratunktól. Ezeken a direkt hatásokon kívül a fogalmakban gondolkodás bonyolulttá válásával, az erkölcs és a mentalitás fejlődésével, világképünk összetettségének fokozódásával a valóság megítélése hatványozottan nehézzé vált, a realitás-érzék egyre nagyobb próbáknak van kitéve. Súlyosbítja a helyzetet, hogy funkcióját a dogmákká merevedő döntési, viselkedési formák képesek átvenni, az emberekben hamis meggyőződést és rossz döntési mechanizmust kialakítani, a realitás próbájának szerepét háttérbe szorítva, ezáltal a vakhit útjára sodorva az embereket.
A realitás-érzék megléte vagy hiánya nem egyöntetűen jelentkezik gondolkozásunkban és megnyilatkozásainkban, és az intelligencia mértékével sem feltétlenül arányos. Nehéz olyan emberi jellemzőt találni, amellyel bármilyen összefüggés bizonyítható lenne, viszont döntően hat ránk környezetünk, amelynek révén viselkedési és gondolkozási sémáink, erősségeink és kitettségeink kialakulnak. A természeti környezeten túl erős befolyása van társadalmi környezetünknek, amelyhez fűződő viszonyunk a különböző ideológiákhoz való igazodás révén sokak számára egyszerűbbé válik. Az egyszerűsítés negatív következményeként viszont - az egyoldalú meggyőződés hatására - megjelenik a realitás-érzék fokozott sérülése, ami miatt a társadalmi megosztottság színtere tovább bővül. Az ideológiák próbaköve tehát azok realitása, ami azonban a körülményekkel együtt változik, miközben az ideológia tartalma is sok hatásnak lehet kitéve.
A realitás-érzék szélsőséges sérülése különös jelenségekhez vezet, ami az érintettnek a nyilvánvaló, bárki számára rendelkezésre álló igazságokat cáfoló megnyilatkozásaiban érhető tetten. Az ilyen egyén, a meggyőződése szerinti álláspont alátámasztására, bizonyíthatóan cáfolható kitalációkat, hazugságokat gyárt, ezekhez a valóság ellenére ragaszkodik és ennek megfelelően cselekszik, a kreált valósághoz igazított gondolkodásának kontrollját végleg kiiktatva. Ez a viselkedés a közmegítélés szerint az elme sérültségére utal, súlyosságától és az esetleg okozott károk mértékétől függően elmegyógyászati beavatkozást tesz indokolttá. Ha mindez politikai - ideológiai téren történik, a politikai felelősség hatálya alá tartozik, ezért a törvény jóval elnézőbb, megengedőbb, gyakorlatilag következmények nélkül hagyja az ámokfutásnak ezt a formáját.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés