Az önpusztító értelem
Számtalan jele van annak, hogy a gondolkodás önpusztító tevékenységhez is vezethet. Az önfenntartási tennivalók a jólét fokozódása miatt egyre kevésbé kötik le az emberek gondolatait, hatalmas kapacitásokat hagyva kihasználatlanul az egyén számára olyan célokra, amelyek a legkülönbözőbb irányokba fejlődhetnek. Az agy többszáz millió évig állandó túlélési nyomás alatt fejlődött, ami a természeti fejlődés kezdetén az embernél sem szűnt meg. A társadalomban élő embernél azonban a gondolkodás lekötöttsége egyre kisebb lett, utat engedve a gondolatok szabadabb felhasználásának, ami, talán először, a kontrollált együttélésben, együttműködésben nyilatkozott meg, előremozdítva a technika fejlődését is. A felszabaduló agykapacitás emellett - a mágikus gondolkodáson keresztül - lehetővé tette a vallások kialakulását, majd további ideológiák megjelenését. Eközben az öncélú vagy éppen céltalan, tévútra vezető gondolatok is megszaporodtak, és a sugallt, kívülről irányított és ellenőrizetlen szándékok is teret kaptak a szabad szellemi források befolyásolásában.
Az értelem az élet terméke és támasza, aminek elkülöníthetetlen, szerves része az azt működtető hajtóerő, vagyis - eredeti, természetes formájában - a túlélési kényszer. Az önmagát nagyra tartó értelem a természetes fejlődés során túlélési ösztönünk irányítása alatt állt, ezért nem készülhetett fel e kényszer elsődlegességének meggyengülésére, a gondolkodásnak természetes célt, irányt és értelmet adó hajtóerő háttérbe szorulására. Ez a helyzet a jóléti társadalom létrejöttével alakult ki, új kihívás elé állítva az emberiséget.
A céltalanná váló, vagy rosszul felfogott célokat követő értelem nem csak a fejlődés eddigi eredményeként létrejött társadalmi együttélési elveket és irányokat vonja kétségbe, de megkérdőjelezi a természetről kialakult képünket, sőt akár a legalapvetőbb tudományos ismereteinket is. Előbb-utóbb magával az élettel kerül szembe, a fejlődés gátjává válik, vakvágányra juttatja az emberiséget, ahonnan nehéz visszatérni. Ez a helyzet a valós céljaink felismerésére alapuló "értelmes" jövőkép kialakításával kerülhető el. Ahhoz, hogy ez kellően hatékony legyen, szükség van arra is, hogy tudatosítása civilizációnk legfontosabb céljainak, alapelveinek egyikévé váljon. Nem fogadhatók el olyan gondolatok, amelyek az emberiséget önmagával keverik ellentmondásba, konfliktusba azáltal, hogy gondolkodásunkat képzelgésekre alapozza, megfosztva ezzel a társadalmat a túlélés valós eszközeitől és esélyétől.
Amikor számbavesszük a kozmikus civilizációk létét bizonyító ismereteink hiányát, és keressük az ezt magyarázó Nagy Filter mibenlétét, az értelem önpusztító természetének felvetése egyáltalán nem indokolatlan. Bár remélhetjük, hogy a nyugati civilizációt mostanában sújtó szellemi rövidzárlat jelenségei előbb-utóbb megszűnnek, a hozzájuk vezető okok is idejétmúlttá szelídülnek, sőt a gondolkodás ficamjait kihasználó rejtett erők is eltűnnek, az értelem "megbízhatósága" továbbra is kérdéses marad, és távolabbi jövőnket is fenyegetheti. Ennek egyik oka lehet például a rajtunk kívül álló civilizációk várhatóan még sokáig tapasztalható hiánya, de egy, a miénknél jóval magasabb szintű kultúrával történő találkozás esetleg ijesztő megnyilvánulásai is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
