Kereskedelem és globalizáció
Az anyagi források egyenlőtlen eloszlása már a történelem előtti időkben is rendszeresen vándorlásra, helyváltoztatásra késztette távoli őseinket. E források egy része egész közösségeket mozgatott, más források pedig - kisebb fontosságuk és tömegük révén - könnyebben jutottak el a felhasználókhoz a helyszínre szállításukkal. Ez a folyamat aztán a kereskedelem kifejlődéséhez vezetett és az egymástól többnyire elszigetelt közösségeket közelebb hozta egymáshoz, ezáltal a globalizáció alapjává vált. Nem tudni pontosan, mikor vált gyalorlattá a mindenkori élettérben nem található anyagok keresése és szállítása, de a kőszerszám-készítés módszereinek finomodása már szükségessé tette a különleges kőfajták felkutatását. Később a kultikus eseményekhez szükséges nyersanyagok, vagy például a vízi eszközök előállításához szükséges faanyagok biztosítása nagy tömegeket és erőforrásokat mozgósított.
A kereskedelem révén a kultúrák elszigeteltsége enyhült, ez pedig a történelem fő jellemzőinek párhuzamos fejlődésében jelent meg a lakott világ túlnyomó részén. A kereskedelem hozzájárult az emberiség nagy vívmányainak gyors terjedéséhez és általánossá válásához (sajnos egyúttal a járványokat is nagy sebességgel volt képes terjeszteni), ezzel az elszigetelt közösségeknek rengeteg időt takarított meg a hasznos dolgok felfedezésében és a fejlődés fenntartásában, gyorsításában.
Mára nem csak a személyes helyváltoztatást segítő járművek fejlődtek egyre gyorsuló módon, de a mindennapi élet folytatásához szükséges nyersanyagok és késztermékek cseréje is korábban elképzelhetetlen mennyiségben zajlik. Határokon átnyúló ellátási láncok jöttek létre, amelyek nélkül a civilizáció darabjaira hullana, gyakorlatilag a megsemmisülés közelébe kerülne. A kereskedelem a civilizáció éltető erejévé vált, a nyersanyagokhoz való hozzájutást és a termékek elosztását globálissá, a közösségek együttműködését nélkülözhetetlenné tette, ezzel a fejlődés fenntartásának nagyon fontos eszköze lett. A globalizálódó élet mellett azonban a civilizációnak vannak olyan jelenségei is, amelyek gyakran nehezítik az együttműködést: ezek a kevésbé pozitív megnyilvánulások a képet nem csak árnyalják, hanem fenyegetik is. A veszély az együttműködésről kialakított felemás elképzelésekben rejlik, amelyek a mára nemegyszer károssá vált, részben ösztönalapon nyugvő tulajdonságainkhoz kötődnek.
A legutóbbi események oda vezettek, hogy a még mindig létező, ellentéteket gerjesztő, önérdekű erők tevékenységének következtében a globalizálódott ellátási láncok sok helyen szakadás-közeli állapotba kerültek, és a probléma megoldására tett beavatkozások várható következményei sem feltétlenül csökkentik, inkább fokozzák a veszélyhelyzetet. Jelentős hátráltató tényező a hatalmi-politikai érdekeket kiszolgáló, a realitásoktól elrugaszkodott uralkodó eszmék, ideológiák gondolkodás-torzító hatása. A globalizmus és a hozzá kapcsolódó új anarchista, valóságot tagadó társadalmi ideológiák célja a globalizáció természetes menetének hatalmi érdekből történő erőszakos, öncélú és egyoldalú felgyorsítása, annak szükségességére hivatkozva. Ez a tevékenység súlyos károkat okoz magának a globalizáció által létrehozott civilizációnak. Az ilyen mentalitás, ahogy minden természetellenes tevékenység, ellenreakciókat vált ki, az eredetileg hasznos és szükséges fejlődést hátráltatja, energiáinkat elfecséreli, a jövőt veszélyezteti.
A globális ellátási láncok szétszakítása a természeti erőforrások növekvő hiánya miatt kialakuló helyzetnél sokkal súlyosabb és mélyebb válságot képes okozni, méghozzá egyik pillanatról a másikra, a világ egyes részeit különösen súlyosan érintve, ezzel újabb, még károsabb egyenlőtlenségeket teremtve. Következményei a természeti katasztrófákhoz hasonló körülményeket tudnak előidézni. Ennek egyik oka a felkészülésre rendelkezésre álló idő drasztikus lerövidülése, szemben a hiányproblémák kifejlődésének elhúzódó természetével és a megoldáshoz szükséges időtartammal.
Az emberiség - az őt irányítani és kihasználni akaró negatív erőkön keresztül - saját maga hoz létre a fejlődéséből származó problémáknál sokkal komolyabb, drasztikusabb civilizációs vészhelyzeteket. Ez elvi lehetőségként felveti az értelem önpusztító voltának gyanúját, ami a kozmikus civilizációk látszólagos vagy valós hiányának magyarázataként szolgálhat. Nyitott és rendkívül zavaró kérdés, hogy az emberi, vagy bármilyen egyéb feltételezett kozmikus civilizáció képes-e a kultúrájába beépíteni olyan hatékony tudati mechanizmusokat, amelyek az ilyen és hasonló csapdahelyzeteket kezelni tudják.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
