Értelmezés és gondolkozás
Tudatunk - a nyilvánvalóan korlátozott agykapacitás okán - nem képes a világ pontos visszatükrözésére, ennek kompenzálása céljából a külvilág egyszerűsített modelljét alkotja meg. Tudásunk folyamatosan bővül, azonban a kapcitás korlátozottsága miatt ez csak úgy lehetséges, hogy belső modellünk koncepciók felállításával, értelmezéssel egyszerűsíti és rendezi a befogadandó ismereteket. Ennek alapját a meglévő - hasonló egyszerűsítésen már átesett - ismereteink mellett ösztöneink képezik, így az új tudás már eleve személyes vonásokat tartalmaz. Az ismeretek személyes jellegének mértéke részben torzítja, másrészt viszont - vélt vagy valós - érdekeinknek is aláveti a külvilágról alkotott képünket. Ez az oka annak, hogy ugyanarról a világról sohasem alakul ki két tökéletesen egyforma világkép.
A hozzánk képest máshogy gondolkozók számunkra idegen nézőpontja rendszeresen felveti a kérdést, milyen felfogás táplálja az értelmetlennek, logikátlannak, ostobának tűnő megnyilatkozásokat. Nem meglepő, hogy még a lét alapkérdéseinek megközelítésében is vannak döntő különbségek, aminek megértéséhez elég a különböző kultúrák és vallások közötti, ősi gyökerekre alapuló felfogások változatosságára gondolni. Ilyen értelmezési, felfogásbeli ellentétek a mai, rendkívül sokrétű kultúrát hordozó világban nap mint nap, egyre veszélyesebb formában jelentkeznek, ami a létező megközelítések kontrollálatlan burjánzásából ered.
Létünk és tudásunk alapjai és korlátai meghatározzák gondolkodásunk szempontjait, történelmi távlatban pedig a vallások ilyen korlátként működtek. A vallási ideológiák befolyásának meggyengülésével a legváltozatosabb személyes vagy csoportmentalitások kerültek napvilágra, és véletlenszerűen erőre kapva, elharapózva, gondolkodásunkat jelentős mértékben befolyásolják. Az így kialakult kaotikus gondolkodásmód, értelmezési zűrzavar rendbetételére nem járható út a vallások restaurálása, helyette létünk valós korlátainak és céljaink indokoltságának, realitásának felismerésére van szükség, ami a fejlődés fenntartható és a körülményekhez képest optimálishoz közeli irányába vezethet.
Az egymással konfliktusba került személyek esetén az értelmezési különbségek az érdekek közötti nyilvánvaló ellentéteken túl az önfenntartási-érdekérvényesítési ösztön hatása alatt állnak. Hasonló a helyzet a tartós vagy pillanatnyi érdekközösségek esetén is, azonban a közösségi együttélési elvárások szükségessé teszik a gondolkodás, érvelés beiktatását a konfliktus-megoldásba. Ennek kezdeti szempontjai és gyakorlata az ösztönös viselkedés megerősítését, igazolását szolgálják, ami az alkalmazott megközelítések közötti ellentéteket nem veszi figyelembe, ezért a problémák feloldására nem alkalmas, gyakorlatilag a süketek párbeszédére emlékeztet. A konfliktusok hathatós, erőszakmentes rendezésének kényszere felveti az értelmezési különbségek kölcsönös megértésének szükségét, egy, az önérvényesítésen túlmutató logika kialakítását.
A mindennapi viták során az értelmezésen alapuló egyoldalú meggyőződésre épülő érvelés a felek részéről hihető és hiteles (eltekintve olyan esetektől, amikor az egyszerű logikának is ellentmond). Bár az ellentétes oldal mondandója mesterkéltnek, erőltetettnek és hazugnak tűnik, azok őszintesége csak ritkán kérdőjelezhető meg. Ennek ellenére a vitaérvek nem azonos értékűek, mert az értelmezések nem feltétlenül állják ki a kölcsönösség, általánosság próbáját és gyakran bizonyulnak túlságosan egyoldalúnak. Bár az értelmezési különbségek okai elvileg általában feltárhatók, erre a konkrét vitahelyzetekben nem kerül sor, mert a kevésbé helytálló felfogást képviselők a legritkább esetben fogadják el az ellenük szóló érveket. Ezzel együtt az érvek megfogalmazása és hangoztatása idővel megmutatja valóságos értéküket.
A folyamatot hátráltatja és ideig-óráig akár rossz irányba is terelheti az a tény, hogy a két fél nem azonos mértékű késztetést érez mentalitásának érvényesítésére, ezért a másik fél a számára kézenfekvőnek gondolt felfogással lépéshátrányba kerül. A kimenetel általában kétesélyes: ha a szóba hozott értelmezés nem túlságosan egyoldalú és nem ellentétes a kölcsönösség és általánosíthatóság igényével, akkor a közgondolkodás részévé válhat, ellenkező esetben a közgondolkodás kitermeli a megfelelő ellenérveket és idővel túlsúlyba kerül.
Az új értelmezések - természetüknél fogva - kezdeményező szerephez jutnak, ami az új gondolatokat gyorsan - esetleg kevésbé megfontoltan - felkarolók tömegeit képes mozgósítani. Ezt a potenciális előnyt ki lehet használni, kisajátítva ezzel a tömegek számára szimpatikus viselkedés- és gondolkodásmódot. A szembenállások egyik jellemzője az új iránt fogékony szerepkör megjelenése és a maradiság negatív vonásának a másik félre hárítása, ahogyan az a hagyományos gyakorlatban a bal- és a jobboldal szerepköreinek egyoldalú kijelölésénél is megmutatkozik. A történelmi tapasztalatok alapján jól ismert tény, hogy a baloldal hajlamos ezt a felosztást hatalmi célokra használni, aminek számos haszonleső megjelenése az egyik következménye.
A fejlődés egyre kevésbé engedi meg a bal- és a jobboldalban való gondolkodást, amennyiben ez az emberiség önmagával való erőszakos szembefordulásával jár. Új gondolatokra természetesen a jövőben is szükség van, és az új iránti fogékonyság is döntő emberi tulajdonság, azonban hatékonyabb szerephez kell juttatni a célszerű kontrollt és a káros társadalmi beidegződéseket fel kell számolni. Meg kell akadályozni, hogy az antagonisztikus bal-jobb felosztás újra szerepet kapjon, ezzel a civilizációt újabb és újabb veszélyhelyzetekbe sodorja. Ehhez viszont mindannyiunk gondolkodásának szüksége van akár időben változó, fejlődő, a világ értelmezését a kölcsönösségre és realitásra alapozó célokra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
