Mentalitás és ateizmus
Gondolkodásunk irányítására alapvetően mentalitásunk hivatott, ami az adott személyre jellemző mértékben sok elemből tevődik össze. Ezek között fiziológiai, személyiségi, valamint társadalmi helyzetünkkel és egymással is összefüggő tényezők találhatók, amelyek rendkívüli bonyolultsággal határozzák meg mentalitásunkat.
Az emberi mentalitás gyökerei az evolúció hatása alatt fejlődtek és földtörténeti léptékben is számottevő időszakon keresztül a létfenntartáshoz kapcsolódtak. A társadalom kialakulásának időszakában - a biológiai kényszer lazulásával - a természetfelettinek gondolt jelenségek (még mindig nagyon hosszú idő alatt) ezt a kötöttséget fellazították: a természeti népek sokféle hiedelmeiből kialakultak a vallások. Az emberiség fejlődésének történelmi periódusában a vallások mentalitásra gyakorolt hatása vált uralkodóvá, de a fejlődő tudományos gondolkodás idővel teret követelt magának, ezzel a vallások mentalitásra gyakorolt meghatározó szerepe is meggyengült.
Az így szabaddá vált térbe nyomultak be azok a gondolatok, amelyek az emberiséget irányító istenség szerepét a társadalmon kívül, attól mintegy függetlenül létező erőkre, a társadalmi törvényekre cserélték. Ezt az tette lehetővé, hogy az emberekben továbbra is élt egy irányító erő iránti igény, miközben a vallásnak a földön túli világról szóló ígérete egyre kevesebbnek bizonyult, és az egyház az elnyomó hatalommal összefonódott. Az ideológiák a korábbi istenhit ismérveit mutatják, közöttük a racionalitás és a szélesebb alapokon nyugvó gondolkozás mellőzését, az egyetlennek vélt helyes gondolkodásba vetett irracionális bizalmat és a tolerancia hiányát, így a mentalitásra gyakorolt erőszakos hatásuk semmiben sem különbözik a hagyományos vallásoktól.
Az ideológiák követése tapasztalhatóan mély hiányérzetet hagy az ideológiáktól függetlenül gondolkodókban éppúgy, mint azok követőiben. Emiatt egyoldalról nosztalgia ébred a vallás irányába, másrészt újabb ideológiák próbálnak teret nyerni, de megjelenik az ideologikai gondolkodású embereket szándékosan félrevezető és kihasználó, önérdeket szolgáló burkolt hatalmi törekvés is. Nem lehet kétséges, hogy a mentalitást meghatározó erők között ismét vákuum alakult ki, amelyet a racionális gondolkodás egyre növekvő erővel igyekszik betölteni. Ez az irány a gondolkodó ember számára mindig jelen lévő opció volt, de az ideológiák erőszakra épülő intoleranciája sohasem engedte kibontakozni.
Mára egyre nyilvánvalóbb, hogy mentalitásunk nem épülhet sem az egyoldalú, sem pedig a külső erők elsődlegességét hangoztató gondolkodásra. Ennek felismerése az ideológiai gondolkodás kezdeteitől jelen van: a vallásos mentalitással szembehelyezkedő korai ateista gondolkodók tettek erre kísérletet, de az ateizmus számára csak az elmúlt évszázadokban jött létre olyan háttér, amelyben gondolatai - a társadalom fejlődése és a tudomány megerősödése révén - széles körben ismertté és elfogadhatóvá váltak. A tisztán csak a vallások tagadására épülő ateizmust a politikai ideológiák azonban saját szolgálatukba állították, ezért a közéletben ellentmondásos kép alakult ki róla. Ebben a helyzetben az ateizmus alapgondolata új értelmet nyer, amennyiben nem csak a vallásos, hanem a politikai ideológiákkal is szembehelyezzük.
Ma az ateizmus megjelenési formái közül az egyik a különösebb mélységeket nem igénylő naturális változat, amely a vallásosságtól és ideológiai irányultságtól nem sokban különbözik, mert magán hordozza mindazokat a jegyeket, amelyek a vallásra leginkább annak szélsőséges korszakában voltak jellemzőek. Erre az irányzatra nem teljesen alaptalan az a nézet, amit a vallásosak hangoztatnak, miszerint az ateizmus is egyfajta hit. Ha azonban felismerjük az alapvető azonosságot a vallás és az ideológiák között, és az ateizmus tagadás jellegét az ideológiákra is kiterjesztjük, akkor az egy teljesen új értelmet nyer, ami a mentalitásunk régi, sokáig rejtőzködésbe kényszerült vonása: a racionális gondolkodás alapköve.
Azonban ahhoz, hogy ebből a közmentalitás és maga a társadalom tényleg profitálhasson, azt is fel kell ismernünk, hogy a hatalmi célokat szolgáló ideológiákkal ellentétben a racionális gondolkodást ki kell egészíteni a másként gondolkodók iránti toleranciával. Ezt tanítja a társadalmi létezés és együttélés, az emberiség fejlődésének iránya, a jövőnk iránti felelősség. Igy tudunk véget vetni a történelmünket mindmáig jellemző, de mára egyre veszélyesebbé váló korszaknak, az erőszak uralmának, és utat találni a fenntartható fejlődésnek. Teljesen mindegy, hogy ezt a gondolkodásmódot és a ráépülő mentalitást hogyan nevezzük el. Az is lehet, hogy nincs szükség külön megjelölésre: a racionálisan gondolkodók soha nem voltak könnyen megkülönböztethetőek, hangosak és erőszakosak, szemben az ideológiák harcos híveivel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
