Globalizáció és nemzeti alapjogok
A korszak nyilvánvalóan legerősebb tendenciája a globalizáció, amely a fejlődő emberiségnek a Föld teljes benépesítéséhez vezető útja, az egységesülés elkerülhetetlen módszere, amely a történelem kaotikus előrehaladásán keresztül vezetett a mai korban felmerülő alapvető kérdések tisztázásának igényéhez. Nem nehéz felismerni bizonyos körök arra irányuló törekvését, hogy a globalizáció elkerülhetetlenségével, sorsszerűségével kapcsolatos felismeréseinket saját érdekeik szolgálatába igyekezzenek állítani, tevékenységüket ezzel is igazolva és magyarázva, és világuralmi ambícióikat pozitív, az emberiség számára hasznos jelenségként feltüntetve. Kétségtelen, hogy a globalizáció természetes folyamatában is vannak nem kívánatos jelenségek, amelyekre a fejlődés hivatott megoldást találni, azonban a magánérdekek - előbb-utóbb politikai szintéren is megjelenő - ilyen irányú szándéka nem természetes jelenség, hanem a globalizmusként ismert veszélyes negatív szándék, amely a globalizáció folyamatának súlyos károkat okoz.
A globalizáció folyamata - mint nagyon sok természetes folyamat - szélsőségek között halad, azonban a tendencia elválaszthatatlan a demokrácia iránti vágytól, ami kijelöli azokat a lehetőségeket is, amelyeket a jövőben egyre inkább figyelembe kell venni a szükségtelen és indokolatlan feszültségek elkerülése érdekében, és amelyek hiánya magát a folyamatot teheti - rövid és hosszú távon egyaránt - veszélyessé és fenntarthatatlanná. Ha a jövőbeni fejlődést zökkenőmentessé szeretnénk tenni (ami természetünkből fakadó és logikus törekvésünk), akkor fel kell mérnünk azokat a fontos befolyásoló tényezőket, amelyek a globalizációval szerves kölcsönhatásban vannak.
Az emberiség fejlődésének egyértelmű kísérője az együtt élő csoportokat összetartó nyelvekhez és életmódokhoz kötődő, az egyének életét meghatározó, történelmileg kialakult kultúra, ami mindenki számára a gondolkodás kiindulópontját jelenti, de nem választható el az egyénileg megélt és kialakult személyes felfogástól sem. Ez azt jelenti, hogy a kultúra teljes körűen nem határozható meg egy definícóban, mindenkire érvényes és követendő, kötelező szabályok formájában, ezért az egyéni kultúra-értelmezések nem kényszeríthetők rá más egyénekre. Egy adott közösségben elő emberek azonban jogosan várják el a közösségek más tagjaitól, hogy megfeleljenek az alapvető kultúrális jellemvonásoknak és szociális elvárásoknak, aminek alapjait a nyelvhasználat és a közösséghez fűződő szolidaritás képezi.
Más szabályok érvényesek a különböző, egymás mellett élő kultúrák kapcsolatára. Alapvetésként kell elfogadni, hogy egy népcsoport sem jogosult saját kultúráját más népekre erőszakosan rákényszeríteni, és természetes jog az ilyen szándékoknak ellenállni. A kultúrák, népek között azonban - éppen a gondolkodásmódok különbözőségei miatt - nehezen, nemegyszer egyáltalán nem alakítható ki egyetértés, ami természetes úton vezet a kultúrák erőszakos összecsapásához. Ha a kultúrák között rangsort próbálunk keresni, könnyen esünk abba a hibába, hogy ezt előjogokkal próbáljuk demonstrálni, ami az erőszak igazolására teremt lehetőséget. Ezt a csapdát csak úgy lehet elkerülni, hogy a kultúrák közötti különbségeket nem rangsorként, hanem a kultúrák különböző, de természetes adottságként létező alapjainak következményeként kezeljük.
A kultúrát ma gyakran összemossák az ideológiákkal, amelyekre azonban éppúgy - vagy méginkább - érvényesek a kultúrákkal kapcsolatos elvárások. Az ideológiák eszerint a gondolkodásmódok különbözőségéből - nehezen azonosítható előzményekből - adódó kultúra-felfogások, amelyek hajlamosak a kultúrákhoz hasonló viselkedés-alakító szabályok létrehozására és alkalmazására. Míg azonban a természetes kultúrák az idő próbáját többé-kevésbé már kiállták, a csupán a jelent tükröző, kultúrapótlékként teremtett ideológiáknak erre nem lehetett esélyük, sőt gyakran a létrejöttük sem kötődik természetes folyamatokhoz és kényszerekhez, ezért a nemzetek, népcsoportok alapjogai sem vonatkozhatnak rájuk. A tiszavirág-életű ideológiák azért különösen veszélyesek a globalizáció megnyugtató alakulására, mert kivonják magukat a természetes kultúrákra vonatkozó demokratikus szabályok hatálya alól, kizárólagos igazságtartalmukba vetett hitük egyenesen vezet egy erőszakos társadalom-felfogás kialakulásához, ezzel a globalizációs folyamat tévútra irányításához.
A mai politikai helyzetben a globalizációval - helyesebben a globalizmussal - kapcsolatban gyakran merül fel az a kérdés, hogy milyen jogaik vannak az egyes kultúrköröket képviselő embercsoportoknak más kultúrákkal szemben, mi hatalmazhatja fel az idegen kultúrákat és embereket a mások életterébe történő, kultúrális és szociális beavatkozásra, a befogadó embercsoportokkal szembeni - akár ellenséges - viselkedésre. A kérdésfeltevést eleve olyan körülmények generálják, amelyek a negatív választ magukban hordozzák, hiszen a korunkbeli migrációhoz kötődnek, amelyet jól ismert módon szándékosan, a nyugati kultúra alapjai elleni támadó szándék hozott létre. A kultúrák harca így egy rontó szándéknak köszönhető, amelynek képviselői felismerték a nyugati civilizáció gyengéit, és a migrációtól függetlenül is súlyosan közrejátszanak annak további romlásában. Ha ezek a körülmények nem állnának fenn, a védekezés akkor is a megtámadott közösség jogában áll, azonban az ártó szándék arról is gondoskodott, hogy az ehhez szükséges elhatározás, erő és energia egyre kisebb mértékben álljon rendelkezésre. A kérdésre csak egy válasz adható: az adott kultúrának a saját lehetőségeihez mért válaszintézkedések megtétele része az elidegeníthetetlen, természetes jogoknak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
